Tarot

kezedben az életed

A tarot a rejtett összefüggéseket mutatja, jó tanácsadó döntéshelyzetekben segít tisztán látni.  


Tanácsadás tarot kártyából és 

6 alkalmas tarot kártyavető tanfolyamok 



Akit érdekel a jövője, a sorsa a szerelmi életének alakulása, anyagi helyzete, hivatása és közelebb szeretne kerülni az igazgsághoz azt szeretettel várom az alábbi tanfolyamon és tanácsadáson ahol a tarot-tal mint önismereti eszközzel ismerkedünk meg. Megtanuljuk hogyan tudjuk használni a mindennapokban tanácsadóként. Utat mutat, segít és hű társunk lehet az életnek nevezett úton. 

A tarot egy önismereti eszköz melynek képei alapján bepillantást nyerhetünk a tudatalattink, lelkünk és viselkedésünk működésébe. Mutathat egy jövőképet is, de mindenképpen segít hogy önmagunkkal fel tudjuk venni a kapcsolatot, elindít egy belső kommunikációt jelképrendszerén keresztül. A nagy árkánum, a sors, az elrendeltetés lapjaival és annak alapvető kirajási módjaival ismerkedünk meg, majd a kis árkánum azaz a földi életünk ábrázolása, jelképrendszere mutatkozik meg. Megismerkedünk a kártyával, megtisztítjuk, megvárjuk amíg megszólít minket, ezután létrejöhet a kommunikáció :) 






" Ismerd meg önmagad és megismered a világot ! "

A Tarot a titkok könyve ,a létezés kulcsa. Az egész emberiség ugyanakkor egyetlen ember élete is képekben és szimbólumokban.

A tudatalatti titkos világába hívlak most , egy olyan helyre ahol jó és rossz, gyilkos és áldozat, bűnös és ártatlan nem létezik. Ahhoz nem kell semmi, sem idő sem tanulás hogy az legyél aki vagy csak emlékezés kell hozzá- Az vagy aki vagy mindig és mindenkor, csak a valódi önmagadat, a fényedet eltakarod tanult viselkedésmintákkal, szerepekkel. A fény legbelül várja, hogy ragyoghasson át lényeden. Az igazi önvalód, a lényed legbelül arra vár, hogy felfedezed és megmutasd a világnak, hogy visszatalálj önmagadhoz. Mindenki Isten egy-egy megtestesülése, legbelül a lényünk mélyén tudjuk ezt és érezzük. Meglátni önmagunkban és másokban Istent ez az élet célja. A tarot a titkok kulcsa, segítségével megtalálhatod életed és létezésed célját, önmagad.

Ez eleve adott volt a teremtéskor, csak voltunk és ragyogtunk Istennel és egymással egészen addig amíg Éva evett a tudás fájáról. A tudni akarás fájáról, a mindent érteni akarás, racionalitás fátyla mögé bújva nemet mondunk más világokra, más dimenziókra, a csodákra, a tudatalattira, a rejtett kézzel nem fogható dolgokra.

Ördögi erő a tudás az érteni akarás, mert csak abban hiszünk amit látunk és amit irányítani , uralni tudunk. A félelmen keresztül nemet mondunk a nálunk nagyobb erőkre, hatalmasságokra és nem engedjük életünkbe a fényt, a szeretetet.

A kételkedés helyes és jó mert elvenni a választás lehetőségét az sátáni erő. Meg kell hát hagyni mindenkit a maga hitében és ezzel együtt élve tisztelni egymást, lehet hogy nála van az igazság.

A tarot kártya nagy árkánuma eredetileg 24 lapból áll, de az utolsó két lapot elvették az emberiségtől Atlantisz után. Az idő előtt kapott tudás veszélyes, ezért a szellemi ember elpusztította önmagát. A maya világvége szerint amikor vége az anyagi világszemléletű ember korszakának 2012.12.12 után és ismét a szellemi ember felemelkedése a cél akkor a két lapot visszakapjuk. A tarot jósok tudják ezt és várják is már a jóslat beteljesülését.

A Tarot titka az élet titka, az hogy honnan indulunk és hová tudunk eljutni, egy örök korforgás. Tartalmazza spirituális, szellemi, érzelmi és fizikai síkon az életünkben jelen lévő energiákat és más dimenziókat, az örökkévalót és a múlandót, az állandót és a változót.

A tarot egy önismereti eszköz amely nemcsak utat mutat az ismeretlenbe hanem segítségével másik létvalóságra hangolódhatunk rá.Az ember amióta a földön létezik a misztika az élete részét képezi. Szeretné tudni, hogy ki ő valójában és mi az élete célja, értelme. Vajon van-e élet a halál után, van-e folytatás, van-e-más dimenziókban élet rajta kívül, találkozunk-e még a szeretteinkkel és hogy van-e értelme a létezésnek. A tarot kártya megismerésével és az utolsó két lap ismeretével lehetőségünk van választ kapni a kérdéseinkre és megfejthetjük az életünk titkait.

Nagy Árkánumok

A Nagy Arkanum vagyis a nagy titok mutatja meg azt, hogy mi történik az életünkben és a kis arkánum mutatja meg a hogyant. Az ősi kirakások szerint egy nagy arkánumot részletezni tud négy kicsi, vagyis egy nagy arkánumra ha négy kicsit teszünk akkor megláthatjuk hogyan valósul meg amit a nagy jelzett nekünk. Az éves és születésnapi kirakásoknál például, amikor 12 lapot rakunk ki és minden hónapot egy lap jelez akkor a hónapokat jelölő nagy arkanumra tehetünk négy kicsit, így bővebben láthatunk rá mi vár ránk.

A nagy arkanumok rejtik a világ működésének és egy ember működésének titkát is. Ezért van az a mondás, hogy: "ismerd meg magad és megismered a világot! " Az egységélmény, azaz minden mindennel összefügg és én te vagyok te pedig én alapján.

A Tarot nagy árkánumában benne van a világmindenség összes titka.

A mi atyánk a tarot lapjain keresztül:

I - Mi atyánk aki a mennyekben vagy - Mágus, a teremtő

II- Szenteltessék meg a te neved - Főpapnő a szentség - TÜRELEM

III. - Jöjjön el a te országod - Császárnő, a földi nő az anyaság, gyarapodás, földi paradicsom

IV- legyen meg a te akaratod - uralkodó az akarat, hatalom

V- miképp a mennyben - Főpap Isten földi helytartója

VI- azonképpen itt a földön is - szeretők, döntés, válaszút

VII. - mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma - Diadalszekér, az út a harc, a csekekvés

VIII.- és bocsásd meg bűneinket - Justícia, az igazságosság, karma - IGAZSÁGOSSÁG

IX- miképpen mi is megbocsájtunk az ellenünk vétkezőknek - remete, a felismerés útján bocsájtunk meg.

X. - ne vígy minket kísértésbe - Sorskerék, ismétlődés, úgymond kísértés

XI. - de szabadíts meg a gonosztól - ERŐ ,

XII- Mert tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség - Akasztott , medialitás, megvilágosodás

XIII - halál Örökkön- örökké - ámen

A nagy árkánum egy örök körforgás, egy ember élete és az egész emberiség élete is. Jelképezi a belső kényszereinket és a külső kényszereket is, illetve a szabad akaratot, a sors általi választást és Isten döntését.

· Mágus

"..... Ahogy a mennyben azonképpen itt a földön is!..... "

Az Isteni, a teremtő erő, az első, az egy, a kezdet, az örökkévaló Isteni részünk .

(kezdet, aktivitás, cselekvés, férfi energia, teremtés,önálló vállalkozás, új munka, célok elérése, testet öltés - tűz elem - kos, oroszlán, nyilas)

" Amint fent úgy lenn és amint benn úgy kinn "

Általános jelentés:

A mágus feladata, hogy a spirituális a fizikai szemmel nem látható világot az anyagi világba megvalósítja, anyagba öntse. Maga a teremtés vagy vonzás, a belső elvárások törvényét testesíti meg.

Nyisd ki a szemed és nézd meg a világot amit teremtettél! A mágusban a feladatunk, hogy felismerjük, hogy Isten részeként élünk ebben a világban. A teremtő örök , de a teremtménye múlandó mert a fizikai világban jött létre a négy elemből öltött testet.

A mágus spirituális síkon a teremtő erő, maga Isten, fizikai síkon a megtestesülés. Belső szerep személyiség, a mi Isteni részünk, az örökkévaló, maga a teremtő. Úgy ahogy Ő megteremtett az embert és leküldte a földre, hogy uralja a föld állatait, hogy szaporodjon és sokasodjon úgy mi is megkaptuk az Ő erejét és képességét a teremtésre itt a földön. Úgy ahogy a mennyben azonképpen itt a földön is. Amint fenn úgy lenn.

Mindannyian Isten egy-egy megtestesülései vagyunk, és mint ilyenek ugyanúgy tudunk teremteni mint Ő. A maga képére és hasonlatosságára teremtett minket Az örökkévalót képviseljük itt a földön, minden megvan bennünk ami benne is.

A teremtés az égben és a földön. Leszületés előtt megtervezzük az életünket ez is a mágus, mert a mágus a spirituális világban is és a három dimenziós világban is otthon van. Leszületés után rendelkezésünkre áll minden itt a földön, hogy az anyagba formát vegyen fel , vagyis megvalósuljon. A teremtéshez a mágusnak minden elem a rendelkezésére áll, Ő a mindenség ura égen és földön. Rendelkezésére áll és utalja a négy elemet ami a világot alkotja.

A teremtés folyamata:

gondolat - érzelem- akarat-cselekvés

Az elemek tehát : levegő, víz,tűz, föld. A világunk megteremtéséhez először a gondolatainkat kell uralni, aki nem ura a gondolatainak az nem ura az életének sem. Hinnünk kell abban, hogy képesek vagyunk rá, mert a hitnek van a legnagyobb teremtő ereje.

Az érzelem az ami teremt és nem a gondolat. A gondolat önmagában csak szellem, ha egoból mondogatjuk magunknak, hogy boldogok vagyunk az nem fog megteremtődni csak akkor, ha érezzük is. Az érzés teremt. Ha valami anyagi veszteség ér minket és csalódottak vagyunk mert valóban veszteségként éljük meg akkor lehet, hogy az élet még több veszteséget küld az utunkba mert arra az energiára hangolódunk rá. A veszteség hullámhosszára. A veszteséget úgy kell elengedni, hogy ez a tized a szegényekben. Próbálni kell ráhangolódni a pozitívra, a nyereségre, a jólét energiájára.

Ha lélekből, hittel és ha akarjuk is azt valóban és hajlandóak vagyunk cselekedni is érte.

Tehát ha van egy gondolatunk, hiszünk benne, akarjuk és cselekszünk is akkor fog megvalósulni.

Nem szabad elfelejteni a hálát érte Istennek vagy az univerzumnak. A tarot-ban ez a XVII. a Csillag lapja. A tiszta Isteni szeretet és a hála rezgése. A hála a legmagasabb rezgésű energia. Istennek hálát adunk mindenért amit kapunk.

Gondolat- érzelem, hit-akarat és ebből lesz az anyag. Vagyis az elemek amik a mágus rendelkezésére állnak ahogy nekünk is amikor mágusok vagyunk és azonosulunk a belső erőnkkel, tehát teremtünk : levegő,kehely,bot,érme. A spirituális világból a szellemi dolgokat lehozza az anyagi világba.

Egy egyszerű példával élve, ha gondolunk egy könyvre amit el szeretnénk olvasni, nagyon valószínű, hogy az utcán sétálva meglátjuk egy könyvesbolt kirakatában, vagy valaki megveszi nekünk ajándékba.

Szimbólumok:

Az örök fény, a hatalom jelképe, közvetít ember és Isten között.

A kígyónak a derekán , más szimbólumokhoz hasonlóan számos jelentése van. Mindig a bölcsességgel társították, különösképpen a rejtett tudással, amely a legmagasabb bölcsesség. Ha, miként itt is a saját farkába harapva ábrázolják, akkor a kezdet és vég nélküli örökkévalóság szimbólumává válik, vagyis az a kör, amelynek a középpontjában világegyetemek jelennek meg, növekszenek, majd elpusztulnak, eltűnnek. Az örök körforgás, a végeláthatatlan kör a születés és elmúlás között.

Az asztala a földet jelképezi, amin a négy elem fekszik. A mágus a négy elem ura.

Egyik kezével felfelé mutat, a másikkal lefelé a földre. Jelképezi ez azt, hogy a spirituális valóságot le tudja hozni fizikai síkra, vagyis teremteni tud. Ami spirituális síkon létezik, annak van létjogosultsága fizikai síkon is.

A virágok a bőség, gyarapodás, termékenység jelképei. A liliom a lelkünk, a rózsa a testünk, a szellem a mágus, a belső mágusunk. Amikor a teremtő erőnket használjuk, akkor mi is mágusok vagyunk.

Jelentései:

Szellemi síkon: valami teljesen új ötlet, gondolat

Érzelmi, lelki síkon: hit

Fizikai síkon: saját vállalkozás, új munkahely , fiatal fiú

Tudatalattiba: tudattágító esemény

Kártyavetésben:

Anyagi vagy munkahelyi kérdésnél pozitív jelentésű, jó anyagi helyzetet mutat, kedvező fordulatot.

Egészségnél: tökéletes egészséget jelent

Párkapcsolati vetésnél: megújulást, új kezdetet, közös vállalkozás

Idő: nyár /tavasz

Saját oldal (rám vonatkozóan) : én teremtek,nálam van az ötlet, a gondolat - belső szerep személyiség megnyilvánulása, az én belső mágusommal veszem fel a kapcsolatot, a teremtő erőmmel-

Külvilág oldala (a környezetemben való megjelenés): / fiatal fiú, vállalkozás, cselekvés, aktivitás

Színek:

sárga: kapcsolat Isten és ember között, közvetítő, spirituális, médiumi energia

piros: előkelő, földi

fehér: Isteni

Üzenete : Képes vagy rá, MEG TUDOD CSINÁLNI ! Maga a megvalósulás.

Tanács: Teremtsd meg, cselekedj! Semmilyen akadály nincs előtted!

Árnyék: fekete mágia, az akaratom érvényesítése mindenek fölött, rombolás, önfejűség, makacsság, önzés, önfejűség

kulcsszavak: Isten, teremtés, teremtő, a születés és elpusztulás örök körforgása, múlandóság, hit, jóság, szeretet, cselekvés, aktivitás, férfi energia,

1-es szám rezgése és energiája:

Hozzá Tartozó bolygó a Nap. Az első, a vezető, a kreatív, az új, a kezdet, egyenes, őszinte, tiszta, büszke.

NAP - fény, pozitivitás, életerő, teremtő erő, kreativitás, az ember belső énjének kisugárzása, férfi energiák méltóságteljes, akaratos, lendületes, aktív, cselekvő....

· Főpapnő

Hallgass! Emlékezz! Türelem mint Főerény.

Általános jelentés:

A titok, az Akasha Krónika tudója. A főpapnő mindent tud, csak emlékeznie kell rá. A titkok könyvtára a miénk csak a hozzá vezető utat, a kulcsot kell megtalálni és betekintést nyerhetünk. A főpapnő mindkét világban otthon van. Mögötte a maya azaz a káprázat fátyla rejti el szemünk elől azokat az ismereteket amikre még nem állunk készen. A bennünk élő főpapnő dönti el, hogy megmutatja-e nekünk. Az egyik főerény, méghozzá a türelem erénye. Az intuíciónk, a megérzéseink. A hold minden alakja megtalálható a képen, a növő, a fogyó, a telihold és a sötéthold is. A hold fázisai hatással vannak életünkre. Lágy, misztikus a hangulata ennek a lapnak. Sejtetni engedi a titkokat de nem fedi fel teljesen. Az intuíciónk, a megérzéseink is ezért lágyak, halkak és szelídek. Sejteni engedik az igazságot, de nekünk kell tudni meghallani és bízni benne. A főpapnő Isten női minősége, a tudattalan őre.

Amikor a belső Főpapnőnk szól hozzánk az a saját lelkünk hangja.

Szimbólumok:

A hold három arca: A Főpapnő fején látható hold szimbólum a három arcával a női minőségeket jeleníti meg. Látható a fogyó hold, a növő hold és a telihold. A bőség, szűkösség és a termékenység ritmusát érzékelteti. A nőkben a változás, változékonyság, megfoghatatlanság, sejtelmesség, misztika, termékenység energiáit képviseli. A Hold a női oldal, női passzív energiák megjelenítője, Hold anya képében. A női energiák passzívak, elfogadóak, befogadóak. A Hold az intuíció, nőiség jelképe is egyben.

Fogyó Hold - csökkenés, rombolás, rontáslevétel

Növő Hold - növekedés, egészség

Telihold - gyarapodás, termékenység

Sötéthold - az árnyék

A Főpapnő ruháján az egyenlő szárú kereszt a föld és az ég metszéspontja, vagyis az idő görbületének a jelképe vagyis az itt és a most. A függőleges kereszt az örökkévalóság, a vízszintes kereszt a múlandóság a lineáris világ jelképe.

Kezében a Tora, azaz a Törvénykönyv, melyben az égi és a földi törvények is meg vannak írva. A belső Főpapnőnk mindent tud, ha kapcsolatba tudunk lépni vele, bepillantást nyerhetünk azokba a törvényekbe, szabályokba amik alapján működik a világunk.

Mögötte a maya fátyla gránátalmákkal van díszítve. A gránátalma a bőség,a termékenység jelképe. A fátyol takarja el a misztikus világot a látható világtól és a Főpapnő dönti el, hogy megengedi-e hogy bepillantsuk a titkok rejtett világába.

A két oszlop a kegyelem és Igazság oszlopai. A jó és a rossz, a fekete és fehér, férfi és női minőséget jelképezi, a dolgok két oldalát. Árnyék és fény. Ha bennem van a gazdagság akkor bennem kell lenni a szegénységnek is, és én döntöm el, hogy melyik valóságot élem éppen, hiszen innen nézve minden illúzió. A Főpapnő lábánál a fogyó hold az első nő, Lilith jelképe. Sötét holdnak is szokták nevezni. A női fondorlat, ármány megtestesítője. Minden női cselszövés is ami férfiak ellen irányul elvileg az ő műve. A boszorkányok bizonyos vélekedés szerint az Ő szolgáik. A férfiakban félelmet kelt a hatalma, mert szépségével és ravaszságával rabul tudja ejteni őket. Ezek a női minőségek amik minden nőben benne vannak. Belső szerepszemélyiségek amiket ha megélünk külsővé válnak.

Színek: A kék szín ami dominál a lapon, a transzcendens, a megfoghatatlan, a világok közötti hangulatot rejti magába. A fekete szín a sötét oldalunk, a szürke a szellemünk jelképe.

Jelentései kártyavetésben:

Szellemi síkon: titok

érzelmi síkon: csendesség, magány

fizikai síkon: női szerető

tudatalattiban: meditáció

párkapcsolatban: titok, esetleg női szerető

anyagiakban: szűkösség, bőség váltakozása, nem egyenletes bevétel

egészség: felfázás, megfázás, felső légúti megbetegedések

idő: tél vagy egy holdhónapon belül

Saját oldal: intuícióm, lelkem üzenete

Külvilág oldala: titok, nincs válasz

Üzenete : Emlékezz ! Mindent tudsz, csak emlékezned kell!

Tanács: Fordulj befelé, csendesedj el, hallgass !

Kulcsszavak: titok,türelem, hallgatás, nőiség, intuíció, misztika, megfoghatatlan, transcendens, a két oldal a poláris világban.

2-es szám rezgése és energiája:

Hozzá tartozó Bolygó a Hold. Kettősség, kétség, a két oldal, ketten együtt.

Itt a kettes a két oldal, az egyensúly jelképeként jelenik meg. Együttműködés és egyensúly jelképeként. A Kettes bizonytalanságot is feltételez, ami itt megfoghatatlan és misztikus.

HOLD - lelkiség, gyöngédség, érzékenység, együttműködés, alkalmazkodási képesség, befogadás, anyaság, intuíció, ösztön, tudattalan világa, női energiák.

Árnyék: fecsegés, pletyka, intrika, türelmetlenség

· Császárnő

" Szaporodják és sokasodjál, népesítsd be a földet! "

Általános jelentés:

A kép egy várandós nőt ábrázol Császárnőként. A császárnő a bőség, anyaság, gyarapodás megjelenítője a Tarot kártyában. A földi nő, az anya archetípusa. Gyermek születés, szülés, termékenység, gondoskodás, földi női hatalom, gondoskodás, otthon. A lap a jólét és bőség megtestesítője.

Szimbólumok: A bika jegy ura a Vénusz bolygó jele látható a pajzsán. A bika a telt női szépség, lágyság, örömök, földi élvezetek megjelenítője. A női gömbölyű szépséget hangsúlyozzák a lapon. A Császárnő, kényelmes párnák között ül, lába előtt búzatáblák a gyarapodás, aratás szimbólumai. Háta mögött a zöldellő erdő, a természet szépsége és védelme alatt áll. A gránátalma a gyarapodás, bőség jelképe. A csillagok a fején sorscsillagok, vagyis a Sors általi elrendelést szimbolizálják. Akkor tudunk adni valamit a világnak Önmagunkból ha megtaláljuk Önmagunkat, a helyünkre kerülünk a sorsunk felismerése és elfogadása által. Minden bőség és jólét alapja, hogy hálásak vagyunk azért amink van.

Színek: ASárga a médialitás, közvetítés jelképe. A császárnőnek jó a kapcsolata az égiekkel itt a Földön. A fehér szín Isten jelképe. A piros az előkelőség. A kék folyó az érzelmeket jelképezi és a kék a transzcendens jelképe.

Jelentései :

Szellemi szinten: gyarapodást elősegítő gondolat

Érzelmi szinten: boldogság, jólét

Fizikai Szinten: bőség, jólét

Kártyavetésben:

Anyagi vetésénél: Pozitív jelentés, bőség, gyarapodás várható

Párkapcsolati vetésnél: Anyaság, gyermekáldás vagy női irányítás

Egészségi vetésnél: A női külsődleges vagy belső nemi szervek megbetegedésére van hajlama.

Saját oldal: belső nő, az anya, lehetséges várandósság

Külvilág oldala: egy idősebb női segítsége várható

Idő: augusztus vége, az aratás időszaka

Üzenete : Adj magadból valamit a világnak

Tanács: Légy termékeny !

kulcsszavak: bőség, jólét, gyarapodás, anyagság, női hatalom.

3 - as szám rezgése és energiája:

A 3-as a Merkúr rezgését képviseli. Intelligens, okos, kedves, társasági, vidám, kíváncsi, szeret tanulni, fejlődni. szellem - test - lélek, születés- élet-halál, múlt-jelen-jövő, szentháromság.

A császárnőhöz tartozó bolygó a Vénusz.

VÉNUSZ - harmónia, élet örömforrásai, szépérzék, női szexualitás, szeretet, szerelem, család, természetesség, otthonteremtés, bujaság

Árnyék: Terméketlenség, nélkülözés.

· Császár

" Neked adtam a világot, hogy urald! "

Általános Jelentés: Az első férfi az országban, vezető, király, uralkodó. Az apa archetípusa. Bátor, erős, őszinte, igazságos uralkodó. Harcos, küzd az országáért, az embereiért. Kiáll a népe mellett, értük uralkodik. Jelentheti az igazi szerelmet, nagy szerelmet, a férfit a nő életében.

Szimbólumok:

Kő trón: Stabilitás, biztonság jelképe

Pácél: Az uralkodó bátor, harcol ha kell. A páncél a védelem jelképe. Megvédi magát és a népét.

Kos: A zodiákus első jegye. A kos archetípust társítják az uralkodóhoz.

Ősz szakáll: bölcsesség

Jogar: Igazságosság

Országalma: hatalom

Színek: Narancssárga szín jól ötvözi a piros által sugallt energiát, és a sárga boldogságát. A narancssárga a lelkesedést, erőt, a boldogságot, az elragadtatást, a kreativitást, és sikert jelent.

Piros: Hatalom, előkelőség, erő, bátorság.

Jelentései:

Szellemi szinten: hatalom, akarat, irányítás

Érzelmi szinten: bizalom, őszinteség

Fizikai Szinten: biztonság, stabilitás, vezető pozíció, támogatás

Kártyavetésben:

Anyagiakban: nagy pénz, gazdagság, biztos munkahely

Párkapcsolati Síkon: az igazi párunk

Egészségben: egészséges, erős

Saját oldal: erős vagyok és határozott

Külvilág oldala: egy idősebb férfi hatással lehet az életemre, vagy felettem álló férfi hatalom.

Idő: nyár, egy éven belül

Üzenete : Uralkodj, irányíts, tervezd meg, döntsd el, légy határozott, cselekedj!

Tanács: Vállald fel vezetői mivoltodat !

Kulcsszavak: apa, vezető, főnök, férfi hatalom, pénz, stabilitás,cselekvés, aktivitás, biztonság

4-es szám rezgése és energiája:

Racionalitás, tervezés, stabilitás, építkezés, lépésről - lépésre, kiszámíthatóság, megbízhatóság, stabilitás, föld, anyagi világ.

FÖLD - racionalitás, anyagi világ, megvalósítás, logika, precizitás, megbízhatóság

Árnyék: instabil, irracionális, zsarnok, törtető.

  • Főpap

" Elhiszem azt amit nem látok, hogy meglássam azt amiben hiszek ! "

Általános Jelentés: Vallás, Áldás, szentség, tanítás, tanulás, tudás, tudat, lelki vezető, pap, szent ember, szellemi vezető, lelkész, szerzetes, lelki dolgok. HIT.

Szentségek mint keresztelés, házasság, konfirmáció. A Főpapnak két tanítványa van, az egyik befogadja és alkalmazza a tudást amit átad a másik csak meghallgatja. A Főpap áldást oszt, tehát az égiek támogatják azt amire a Főpap lapját kaptuk válaszul. A földi beavatott pap egy kézzel oszt áldást, mert nem saját hatalma van, hanem ráruházott. Az égiek kettővel. Az itt megszerzett tudásunk alapján döntünk a szeretők lapjában.

A Főpapnál van minden tudás, spirituális tanok, szellemi kincsek.

Szimbólumok:

Három ágú kereszt: Test-lélek-szellem egysége. A főpap fején a korona tetején a W a kegyelem jelképe, mint fordított M azaz mercy. Lefelé mutató háromszög alakú korona az elfogadás, befogadás jelképe. A Főpap az égi segítséget ezáltal fogadja be. Magasan tartott jobb kezével osztja az áldást. A három ujjával szintén a hármas egységet jelzi. Jobb kézzel osztja az áldást mert bal kézzel veszünk energiát és jobbal átadjuk. A kék sál a torokcsakrát hangsúlyozza, mert a főpap szavai szentek, szent és igaz tanokat tartalmaznak.

A láda amin ül, a szellem kincseit jelképezi amihez a kulcs is nála van. Jelképezheti ez a mi kincses ládánkat is ha a mi saját belső főpapunkkal lépünk kapcsolatba.

A mi mindentudásunk kulcsa nálunk van, de a belső főpapunk dönti el mikor nyithatjuk ki és mennyit tudhatunk belőle, attól függően, hogy hogyan hat a tudatunkra a megszerzett információ. Ezért is a tudatszint jelképe ez a kártya. Minél több információt tudunk meg önmagunkról, előző életeinkről, személyiségünkről, lelkünkről, szellemünkről vagy a világ működéséről annál tudatosabbak vagyunk.

Ehhez kell a személyiség fejlődés, hogy az egonk ne hárítsa és el tudjuk fogadni az információt, a lelkünk pedig kész legyen szembenézni a titkokkal, tehát fel tudjuk dolgozni és erőforrássá alakítsuk.

A mindent a maga idejében elve szerint működik, és Ő tudja mikor mennyit láthatunk, mert az idő előtt szerzett tudás veszélyes lehet.

Színek:

Piros: előkelőség, rang, hatalom.

Szürke: A szellem hatalma az anyag fölött

Sárga: öröm, életkedv, boldogság,

Fehér: Isteni szentség

Kék: transcendens, misztikus, szent

Jelentései:

Szellemi szinten: tanítás, tanulás, spirituális tanok, kommunikáció

Érzelmi szinten: misztikus élmény

Fizikai Szinten: spirituális csoporthoz tartozás, lelki vezető, tanácsadó

Kártyavetésben:

Anyagiakban: beosztással de elég lesz a pénzünk, amire szükségünk van megadják

Párkapcsolati Síkon: házasság, lélektárs, lelki kapcsolódás

Egészségben: megfázás, légúti betegségek

Idő: tél

Saját oldal (rám vonatkozóan) : én hitem, én belső főpapom, tanítóm, szellemi vezetőm

Külvilág oldala (a környezetemben való megjelenés): spirituális tanító, lelki vezető, lelkész vagy tanító

Üzenete : Áldott vagy és áldás van az életeden!

Tanács: Legyen elég hited !

Kulcsszavak: tudat,tudás, tanulás, tanítás, tudatszint, hit, kommunikáció, tanítás, közlés, áldás, szónok, tanító, kegyelem, vallás, vallásosság, hit

5- ös szám rezgése és energiája:

A látás, a látásmód, a megkülönböztető képesség, az értékrend, az idealizmus, a bölcselet,tapasztalat,gyarapodás, terjeszkedés,szerencse, utazás, a hit, az optimizmus,szellemi energia, a bölcsesség bolygója - azaz a tanult dolgokat képes a gyakorlatba átültetni. Tulajdonosát alkotói energia, magas színvonalú munkavégzés jellemzi.Legfontosabb tulajdonságai:
igazságérzet, őszinteség, életöröm, optimizmus, jóindulat, jókedv, nagyvonalúság, elevenség, lazaság, függetlenség, reménykedés, lelkesedés, idealizmus, nyitottság, mozgékonyság, kiváncsiság, szabadságvágy, bölcsesség.Idealisztikus a gondolkodása, filozofikus, hívő, etikus, összefüggést teremtő, melegszívű, toleráns, vitatkozó, tudálékos, intellektuális, nyílt, változékony, szétszórt, szellemes, kenetteljes, patetikus, arrogáns, moralizáló, dicsekvő, érzelgős, felületes, hencegő, igazságos, értelmes, megvesztegethető, együttérző, van önbizalma. A szerencse gyermeke.
Az 5-ös típusú ember képes élni, használni a tudását. Azonnal átlát mindent. Szellemi vezető. Egész életében tanul. Hatni akar a külvilágra.

JUPITER - bölcsesség, hit, szerencse, szétterjedés, távlati szemlélet, lelkesedés, optimizmus, derű, jóindulat, bőség, szeretet, becsületesség, igazság szeretete

Árnyék: dogmatizmus vagy ateizmus

· Szeretők

" Körülvesznek téged Isteni erők és megkísértenek Sátániak, de Én megadom a lehetőséget, hogy válassz közülük !"

Általános Jelentés: A Szeretők lapját a döntés lapjának is nevezik. Szerelem, választás, lélektárs, összetartozás jelképe a szeretők lapja. Házasság szentsége. SZERETET.

A kép azt a mennyei pillanatot ábrázolja amikor kiűzettetett az első emberpár a paradicsomból. Az ember szabad akaratot, a döntés, választás lehetőségét kapta istentől a cselekedetei fölött.

Ahogy a bibiliából ismerjük Éva döntése által, mert megkóstolta a tudás almáját, ezért lett a döntés lapja. Ezáltal létrejött a különválás, megteremtette az ember az egot. Az ego ezért elválaszt a többi embertől, ebben a lapban a különválást, elszakadást tapasztaljuk meg. Az ördög lapja (az ego) azért a 15-ös, vagyis 1+5=6 os. A képen ahogy láthatjuk Mihály Arkangyal megáldja az emberpárt, azaz Isten jelét teszi rájuk. Isten a védelem jelét tette ezzel rájuk. Tiszteli a szabad akaratot, tehát elengedett minket, de annak a jelét, hogy hozzá tartozunk ránk tette az áldása képében. A kabbalisták szerint azért kellett ezt megtapasztalnunk, hogy meg tudjuk tapasztalni az egységet. Mindennek két pólusa van, együtt és külön. Ha nem éltem meg az egyik oldalt akkor nem tudom milyen a másik, mert az én valóságomban csak az az egy van és nem tudom mihez viszonyítani, nem tudom értékelni. Itt lenn a földön is mivel elszakadtunk az egységtől, a párunktól az életünk során visszavágyunk. Keressük a másik felünket, azaz az Isteni egységet itt, hazavágyunk vissza a paradicsomba.

Szimbólumok: Mihály Arkangyal mögött glória látható az a szentség jelképe. Isten által ráruházott hatalommal áldást oszt. A két kéz széttárva is a szent és teljes Isteni hatalom jelképe.

Ez a lap a szeretet lapja, és a végtelen türelemé amit az Isteni szeretet áldása kísér. Ez az áldás azt jelképezi, hogy mi az Ő gyermekei vagyunk és egyetlen lelket sem hagy elveszni mert az Ő teremtményei vagyunk. A szeretete és az áldása örök és feltétel nélküli, az ember és Isten közötti kapcsolat állandó.

Mivel adott nekünk szabad akaratot elmehetünk a paradicsomból és tapasztalhatunk. Az életben hozhatunk döntéseket aminek a következményei visszahatnak ránk. Ő szeretettel figyel és ha hozzá fordulunk segítségért megkapjuk azt.

Piros szárny az aktivitás, cselekvés, harc, erő szimbóluma. A felhőből való megjelenés is égi jelkép. Éva mögött az almafa a tudás fája, Ádám mögött a lángoló levelek az örök élet fájának jelképei. Közöttük a hegy az elválást szimbolizálja. A fa: az élet jelképe, a kígyó: itt a kísértés, de egyébként a gyógyítás szimbóluma is, a hegy az elválást jelenti a lapon. felhő: látomás, illúzió, égi jelenés, meztelenség: tisztaság, őszinteség jelképe.

Színek:

sárga: öröm, vidámság, életenergia.

piros: erő jelképe

lila: intuitív, égi hatalom, Isteni kapcsolat

Jelentései:

Szellemi szinten: lélektárs, lelki összetartozás

Érzelmi szinten: szerelem, szeretet, érzelmi kötelék

Fizikai Szinten: szex, szerelem megvalósulása, beteljesedés

Kártyavetésben:

Anyagiakban: a döntésed eredménye az anyagi helyzeted, válassz jól!

Párkapcsolati Síkon: szerelem, lélektárs

Egészségben: egészséges, a nemi szerveknél hajlam van problémákra de ez kezelhető

Idő: tavasz

Saját oldal (rám vonatkozóan) : az én érzéseim

Külvilág oldala (a környezetemben való megjelenés): lélektárs, szerelem

Üzenete : Meg kell tapasztalnunk az elválást, hogy tudjuk milyen az egység élménye és a visszatérés.

Tanács: Válassz, megvan rá a lehetőséged ! Hallgass a szívedre!

Kulcsszavak: szeretet, egység, különválás, elszakadás, szeretők, döntés, szabad akarat, választás lehetősége, feltétel nélküli szeretet.

6-os szám rezgése és energiája:

Számmisztikailag a szeretet, a gondoskodás, a szerelem, a vonzalom, a tökéletesség, a harmónia, a szépség száma. Utalhat családi, szerelmi életre, vagy ezek vágyára. Kifinomult művészi érzéket és kulturális igényeket jelenthet. A 6-os szám gyakori ismétlődése otthonszeretetre, hűségre, segítőkészségre, naivitásra, hagyománytiszteletre, fejlett szépérzékre utal. Jelezheti írója igazságszeretetét, diplomáciai készségét, felszínességét, optimizmusát. Az alsó zónában megjelenő 6-os számra emlékeztető szimbólum ínyenc típusú embert jelöl.

Bolygó: VÉNUSZ - harmónia, élet örömforrásai, szépérzék, női szexualitás, szeretet, szerelem, család, természetesség, otthonteremtés, bujaság

Árnyék: döntésképtelen, Istentől elszakadt, frigid

Pál Apostol Korintusiaknak írt 1. levele 13.Szólhatok az emberek vagy az angyalok nyelvén
ha szeretet nincs bennem,
csak zengő érc vagyok vagy pengő cimbalom.
Lehet prófétáló tehetségem,
ismerhetem az összes titkokat és mind a tudományokat,
hitemmel elmozdíthatom a hegyeket,
ha szeretet nincs bennem, mit sem érek.
Szétoszthatom mindenemet a nélkülözők közt,
odaadhatom a testemet is égő áldozatul,
ha szeretet nincs bennem, mit sem használ nekem.
A szeretet türelmes, a szeretet jóságos,
a szeretet nem féltékeny,
nem kérkedik, nem is kevély.
Nem tapintatlan, nem keresi a maga javát,
nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel.
Nem örül a gonoszságnak,
örömét az igazság győzelmében leli.
Mindent eltűr, mindent elhisz,
mindent remél, mindent elvisel.
A szeretet nem szűnik meg soha.
A prófétálás véget ér,
a nyelvek elhallgatnak,
a tudomány elenyészik.
Most megismerésünk csak töredékes,
és töredékes a prófétálásunk is.
Ha azonban elérkezik a tökéletes,
ami töredékes az véget ér.
Gyermekkoromban úgy beszéltem, mint a gyermek,
úgy gondolkoztam, mint a gyermek,
úgy ítéltem, mint a gyermek.
De amikor elértem a férfikort,
elhagytam a gyermek szokásait.
Ma még csak tükörben homályosan látunk,
akkor majd színről színre.
Most még csak töredékes a tudásom,
akkor majd úgy ismerek mindent,
ahogy most engem ismernek.
Addig megmarad a hit, a remény és a szeretet, ez a három,
de közülük legnagyobb a SZERETET.
Cselekedeteinket, kérünk Urunk, sugallataiddal előzd meg és segítségeddel kísérd, hogy minden imádságunk és munkánk Tőled vegye kezdetét és általad végződjék. Aki élsz és uralkodsz mindörökkön-örökké.

· Diadalszekér

" Én vagyok az út, az igazság és az élet! Senki sem mehet az Úrhoz csak énáltalam!

Általános Jelentés:

A Diadalszekéren álló figura már felismerte a sors által neki előkészített utat és rálépett. A saját útját járja és a saját helyén van ezért sikert arat.

A lap azt jelképezi, hogy ha a belső hangunkra, az intuíciónkra hallgatunk akkor megérezhetjük, hogy mi az ami a sors által számunkra elő van készítve ebben a fizikai világban. Ha a sugallatnak megfelelően cselekszünk is, akkor lépünk az utunkra és beteljesítjük a sorsunkat. Ez a belső személyiségrészünk a magasabb énje által vezérelve teljesíti be a földön a küldetését. Ha azonosulunk vele akkor mi vagyunk a harcosok akik sikert aratnak és a saját életünk hősei lehetünk.

Szimbólumok:

nyolcágú csillag - sorscsillag

négyzet - föld

hold - intuíció

szárnyas napkorong - magasabb én

szfinx - erők szimbóluma, egyensúlyban van a befelé fordulás a csendesség és a kifelé fordulás az aktivitás.

harci szekér - test

csavar a pajzson - örök körforgás, összetartozás

pálca- irányítás

Színek:

sárga - öröm, boldogság

kék - transzcendens

fehér - Isten, mindenség

fekete - védelem

Jelentései:

Szellemi szinten: felismerte és elfogadta a sorsát a kérdező - sors által vezérelve

Érzelmi szinten: fiatal fiú fontos a kérdezőnek, vagy vágy az elindulásra, cselekvésre, sikerre

Fizikai Szinten: út, elindulás, siker, kimozdulás, megjelenhet fiatal fiú a kérdező életében.

Kártyavetésben:

Anyagiakban: előrelépés, haladás

Párkapcsolati Síkon: lehet férfi szerető, vagy hármasság a kapcsolatban

Egészségben: egészséges

Idő: nyár

Saját oldal (rám vonatkozóan) : elindultam az utamon

Külvilág oldala (a környezetemben való megjelenés): elindul valami az életemben, fiatal fiú, férfi szerető

Üzenete : Figyelj befelé, az intuíciód súgja meg hol a helyed a világban!

Sikerre viszed amit elkezdtél!

Tanács: Hajrá! Nincs előtted akadály! Itt az idő, hogy kezedbe vedd az irányítást !

Kulcsszavak: út, elindulás, siker, sorsszerű választás, cselekvés, befelé figyelés, spirituális útkeresés.

7-es szám rezgése és energiája:

Az isteni hármas és a földi négyes összegét adó szám, a makrokozmoszt és a mikrokozmoszt jelképezi. A számmisztikában a határtalanság, befejezetlenség, káosz és okkult tudományok száma, de jelölhet önlegyőzést, győzelmet, spiritualitás és misztikumok iránti vonzalmat és érzékfeletti fogékonyságot is. A 7-es szám kapcsolatban áll az érzékfeletti világgal. Ezt a számot hozzák összefüggésbe a hamisítással, a csalással, botránnyal és szélhámossággal. A szám gyakori megjelenése az írásban pesszimizmusra, a középszerűség megvetésére, visszahúzódásra, magányra, megközelíthetetlenségre, titkolózásra, zárkózottságra utal, de jelenthet nagy képzelőerőt, együttérzést, függetlenséget és önállóságot.

Bolygója: NEPTUNUSZ - magasabb szellemiség, emberiség iránti szeretet, spiritualitás, önfeláldozás, érzékenység.

Árnyék: maradiság, korlátok, megrögzöttség

· Igazságosság

"Ki mint vet, úgy arat! "

Általános Jelentés: A jog, igazság, törvény képviselője a tarot lapjain. Az égi és földi igazságok, törvények tartoznak hozzá. Az igazságosság az egyik főerény is a négy közül. (mérték XIV, igazság VIII, türelem II, erő XI) Az egyik karma jelölő lap is a cselekedeteink következményeként. Ha ez a lap megjelenik a kirakásban akkor valószínűleg karmikus élethelyzetben vagyunk.

Szimbólumok:

A képen Justícia Istennőt láthatjuk karddal és mérleggel a kezében. Megméri a tetteinket és igazságot szolgáltat. A két oszlop le van zárva egy függönnyel aminek az anyaga sem áttetsző. Szimbolizálja ez azt, hogy nem enged bepillantást nyerni a kapu mögé.

Akkor léphetünk tovább adott élethelyzetből, vagyis akkor tehetjük le a karmikus feladatainkat, ha a számunkra előkészített feladatot jól megoldottuk. Ennél a lapnál nincs segítség. Nekünk kell megoldani, rájönni arra, hogy az adott élethelyzetből mit kell tanulnunk és hogyan fordíthatjuk erőforrássá. Itt nincs helye vitatkozásnak, az van ami van, ezt kell tudni elfogadni mert valamiért szükségünk van arra, hogy megéljük.

Azonban itt tanulhatunk, fejlődhetünk, tapasztalhatunk. Azt értem ezalatt, hogyha jól megoldjuk az élethelyzetet akkor már nem kapjuk vissza és letehetjük azzal már nem lesz dolgunk, ha nem akkor ismét ugyanabba a szituációba kerülhetünk később egy másik tudatszinten. Justícia azt méri ránk amit megérdemlünk és elbírunk. A Végítélet lesz majd ami Isteni ítélet, ott már nincs lehetőség változtatásra, akkor már vagy megtanultuk a leckét vagy nem.

Kő oszlopok és talapzat: szilárd, stabil, örök

kocka: föld jelképe a földi igazságszolgáltatás jelképeként

korona: hatalom

kard: ítélet jelképe itt

mérleg: mérlegelés, megvizsgálja a tetteinket

Színek:

piros- hatalom, előkelőség

bordó- igazság

szürke- szellem győzelme az anyag felett

sárga: öröm, életkedv

Jelentései:

Szellemi szinten: Isteni igazságosság

Érzelmi szinten: Igazságérzet

Fizikai Szinten: törvényesség, törvényesítés

Kártyavetésben:

Anyagiakban: törvényes járandóság, bejelentett munkahely

Párkapcsolati Síkon: törvényesség, házasságkötés

Egészségben: vérkeringés, szív és érrendszer

Idő: tél

Saját oldal (rám vonatkozóan) :

Külvilág oldala (a környezetemben való megjelenés):

Üzenete : Karmikus élethelyzettel van dolgod

Tanács: Csak törvényesen!

Kulcsszavak: ítélet, jog, égi és földi igazság, per,égi és földi törvények, karma lapja, igazságosság, következmény, ok-okozat, cselekedeteink következménye.

8 -as szám rezgése és energiája:

Ezt a számot az univerzális rend tényezőjének tartják. A szám több vallásban is megjelenik (buddhizmus, hinduizmus, japán kultúra). Ez a szám jelenik meg a leggyakrabban és a legváltozatosabb formákban az írásban. A számmisztika szerint az akadályok, a gátló hatások, a bánat, a nyomor, a katasztrófa, a szegénység, a végzet száma. Fegyelmezettséget, merevséget, gyakorlatiasságot, anyagiasságot, hatalomvágyat, sikerorientáltságot mutat. Túláradó indulatokra, a türelem, a megértés és megbocsátás hiányára utal. Mértéktelen cselekvési energiát jelöl, amely építésre és rombolásra egyaránt felhasználható.

Felfedezhetünk fektetett 8-asokat is az írásban. A nyolcas szám minden esetben a jelenlegi közegből vagy élethelyzetből valókitörési vágyat, de a változtatásra való képtelenséget jelöli. A számnak nincsen sem eleje, sem vége: egy olyan pálya, amelyben szabadon lehet mozogni, de kikerülni belőle képtelenség. A fektetett 8-as a végtelenséget, a végzetet szimbolizálja.

Bolygója: JUPITER - bölcsesség, hit, szerencse, szétterjedés, távlati szemlélet, lelkesedés, optimizmus, derű, jóindulat, bőség, szeretet, becsületesség, igazság szeretete

Árnyék: igazságtalanság, törvénytelenség, ítélkezés

IX. Remete

A magasabb énünk, az örök Isteni részünk, belső bölcsességünk, valódi önvalónk.

A remetének már nincs szüksége a világra de a világnak szüksége van rá!

" miképpen mi is megbocsájtunk az ellenünk vétkezőknek ! "

általános jelentés, színek, szimbólumok:

Az élet egyik célja lehet a magasabb énünkkel való összeolvadás. Összeolvadás a remetében.

A remete archetípusa a belső bölcsességünk, az egyéni és kollektív tudatalatti, a belső csönd amiben meghalljuk Isten hangját. Szimbolizálja a test halálát és a lélek hallhatatlanságát, a magasabb énünket, egy magasabb szellemiséget, ősi bölcsességet, misztikát. A remete mindenkiben ott lakik, magasabb énként vagy lélekként, szellemként ki-ki hogy ismeri. Őt magunkban találjuk meg, nem a külvilágban. Akkor tudunk találkozni vele, ha a gondjainkkal kérdéseinkkel befelé fordulunk és azokra a választ nem a külvilágban keressük. Meg kell tanulnunk a saját értékítéletünkben, belső bölcsességünkben bízni .

Ki-ki a maga remetéjét a belső csendjében találja meg. Amikor lehalkul a világ zaja, kizárjuk a zavaró gondolatokat, kétségeket és meditáció alkalmával, imádkozásban, a saját belső csöndünkben, saját bölcsességünkben megtaláljuk a válaszokat. A remete már mindent tud, mindent megtapasztalt. Közvetlen kapcsolatban van Istennel, rálát egyszerre az összes életünkre az összes hibánkra,erényünkre.

Olyan ez, mintha egy hegyről néznék a sok utat ami kifelé vezet a városból, az utakon autók és az autókban sofőrök. A sofőrök mi vagyunk, mi nem látjuk csak az előttünk lévő utat, nem látjuk merre megy az út, merre kellene kanyarodnunk, de Ő fenntről lát rá az életünkre és ezért látja a múltunkat és látja a jövőnket is. A magasabb, bölcsebb énünk mindent tud rólunk is és az emberiségről is.

A lámpása a tudat fényét képviseli, amikor a sötét tudattalanból vagy tudat alattiból az információ felkerül a tudatos elmébe, és megvilágítja azt. Általa ismerünk fel összefüggéseket. A tudattalanban tárolva vannak a személyes emlékeink, az összes mintánk aminket inkarnációkon keresztül gyűjtögettünk. Lámpása a sorscsillag. Mutatja a sors útját mindenkinek. Együtt halad a sorsunkkal. Botjára támaszkodik ami arany. Az istennel való együtt járást jelképezi.

A tudat alatti tízszer nagyobb a tudatos elménél, és ezért minden ami a tudat alattiból kerül elő tízszeres erővel bír. Ostobaság azt hinni, hogy a tudatos elménkkel, tanulással megismerhetjük a világot. Erre mondják, hogy a tanulás valójában emlékezés.

A kollektív tudattalan megjelenítőjeként pedig belső remeténk, a magasabb énünk ismeri az emberiség összes emlékét és tudását. Az örökkévaló győzelme a múlandó fölött.

A lámpás a felismerés fénye. Tudattalan mintáink, viselkedésünk, programjaink, rejtett motivációink kerülnek fel a tudatos elmébe általa. Addig nem tudunk változtatni és nem tudunk kilépni a mintáinkból amíg nem tudunk róluk
Erre mondja a pszichológia, hogy az ember determinált. Hogyan vonható felelősségre a cselekedeteiért akkor ha determinált? Úgy, hogy fel kell tudni ébredni. Az élet célja a spirituális felébredés,a tudatosság elérése.

Ha ismétlődnek sorra ugyanazok az események az életünkben akkor annak okát itt kell keresnünk a tudattalanban az emlékek között eltemetve tudatos elménk által elfelejtve. Ide kerülnek az elfojtott emlékek, fájdalmak is. Az elfojtott dolgok ha a tudattalanból előtörnek általában a legváratlanabb pillanatokban teszik és sokkal nagyobb erővel mint amivel elfojtottuk őket. A tudatos elménk már régen elfelejtett egy eseményt, emléket lehet, hogy éppen azért mert túlságosan fájdalmas lett volna szembesülni vele, de a tudattalanunk nem felejti el, hogy még dolgunk van vele és újra emlékeztet a feldolgozatlan, megoldatlan dolgokra. Általában egyre fájdalmasabb események megélésén keresztül működik. Először még simán elfojtjuk, másodszorra már nehezebb és sokadszorra már annyira fáj, hogy lehetetlen nem foglalkozni vele. Ekkor szoktuk az okot keresni. Miért történik ez megint velem?

Az asztrológiában Ő a Szaturnusz, a nagy tanító. Először leckéztet és utána jutalmaz. A kapu őre, azaz nem enged tovább csak amikor már megtanultuk a leckéjét. Ezért is követi őt a sorskerék, a folyamatos ismétlődésével . Újra és újra körbeforog amíg át nem megyünk a vizsgán. A megoldás kulcsa is nála van, csak észlelnünk kell a jeleket amik által figyelmeztet, tanít.

Ha el tudunk csendesedni és felvesszük vele a kapcsolatot, - vele aki szintén egy részünk belső önvalónk, a magasabb énünk- és nyitottak vagyunk akkor egy hírtelen felismerés által megvilágítja nekünk az összefüggéseket és a tudattalanból tudatos lesz

Ezáltal történik a felismerés, megvilágosodás és az elengedés, a megbocsájtás is.

Hírtelen értelmet nyer a másik ember viselkedése, cselekedetei és amikor megértjük mit miért csinál, milyen a helyzete, mi a motivációja, külső és belső lehetőségei, képességei akkor megtörténik az elengedés és ezzel a megbocsájtás. Igazából az elengedés, a harag elengedése történik meg, mert amikor felismerjük mit miért csinált már nem haragszunk és nincs mit megbocsájtani.

A Remete lapja kártyavetéskor fizikai síkon jelenthet magányt, válást, érzelmi síkon sivárságot, elhidegülést, szellemi síkon bölcsességet, magasabb szellemi tanulmányokat is.

kulcsszavak: csend, béke, harmónia, a szellem hatalma a múlandó fölött, az örök uralma a múlandó felett, felismerés, tudattalan, tudatos, misztikus, bölcsesség. magány, megtisztulás, tisztaság, megbocsájtás, elengedés, magasztos, szelíd, alázatos, bölcs.

SZATURNUSZ - összpontosítás, korlátozás, számonkérés, visszafogottság, szűkösség, hatalom, tudás, kitartás, kötelességtudat, lelkiismeretesség, lemondás, mértékletesség

9-es szám jelentése

Az isteni hármas megsokszorozódása, a tökéletesség és az örökkévalóság száma. A hinduizmusban erre épül a mandala (9X9=81 négyzetből áll), amely a világot jelképezi, és amelyet felhasznál a jóslásban és az asztrológiában. Számmisztikailag a 9-es szám kettős jelentéstartalommal bír. Egyfelől a nyugalomra, békességre, boldogságra, tökéletességre, másfelől indulatokra, törekvésekre, erőszakosságra, kegyetlenségre és elszántságra utal. A küzdőképesség számának is szokták nevezni. A szám utalhat erős személyiségre, határozottságra, akaraterőre, bátorságra, birtoklási vágyra, tetterőre, önimádatra. Jelenthet helyes megérzéseket, érzelemvezéreltséget, fejlett hatodik érzéket, különleges élményeket. A szám gyakori megjelenése rendkívüli energiával, természetfeletti erőkkel bíró egyént mutat, aki elsöprő energiák, iszonyú erők mozgósítására képes.

Jelentései:

Szellemi szinten: Isteni sugallat

Érzelmi szinten: magasztos élmények, Istenélmény

Fizikai Szinten: magány, csendesség

Kártyavetésben:

Anyagiakban: szegénység

Párkapcsolati Síkon: társas magány vagy magány

Egészségben: komolyabb légúti betegségek, tüdő

Idő: tél

Saját oldal (rám vonatkozóan) : csendesség, magány, befelé fordulás

Külvilág oldala (a környezetemben való megjelenés): csendesség, magány, befelé fordulás

Üzenete : Tarts önvizsgálatot !

Tanács: Fordulj befelé, halld meg a belső hangodat!

Árnyék: kőszívűség, magány, kifelé fordulás, exhibicionizmus, headonizmus, csak az anyagi világban élés, önzés, taposás.

· Sorskerék

"Isten által elrendelt sorsfeladat! "

Általános Jelentés: Sorskerék vagy szerencsekerék. Isten által elrendelt sorsfeladat. Adott élethelyzet amiben egy ember van. Ha a kirakásban megjelenik a sorskerék akkor azzal az élethelyzettel vagy emberrel dolgunk van, tanít nekünk valamit. Változás, változékonyság, egyszer fenn, egyszer lenn, a pokol és a mennyország váltakozva megjelenik. Semmi sem marad olyan mint volt. Ha elforgatjuk a sorskereket az alábbi szavakat tudjuk kiolvasni:

ATOR - ISTEN

TORA-TÖRVÉNY

ROTA- KERÉK

TARO -KÁRTYA

Vagyis Isteni törvények keverik a kártyát, azaz a kártyából az Isteni rend kiolvasható.

Szimbólumok:

A lap négy sarkában lévő állatok jelképezik az emberiség legnagyobb kísértéseit amit a négy főerény elsajátításával tudunk legyőzni. Minden embernek az életében találkozni kell velük, hogy megismerhesse és elsajátíthatja az erényeket.

jelkép - kísértés -főerény

oroszlán - harag - Igazság

sas- hatalomvágy - erő

bika - kéjvágy - mérték

angyal - siettetés - türelem

Az főerények elsajátításával az emberi minőségből Isteni lesz. 1 (ember) és 0 (Isten) együtt 10.

Láthatjuk, hogy itt az állatok még tanulnak, majd a Világ lapjában fog ugyanez a négy állat visszatérni ahol már megtanulták a leckét, ott már nincs könyv előttük, tudnak mindent, Égen is és Földön is otthon vannak.

Szfinx karddal: az ura a keréknek, irányítója - mikor és meddig pörögjön

Annubis - Az alvilág Istene vagyis a pokol a nehéz élethelyzet

Kígyó - kísértés itt most

Felhő - magasztosság, Isteni minőség

Az égben az Istenek megpörgetik a kereket és szerencse kell ahhoz, hogy hol áll meg. A mennyben azaz nekünk jó, pozitív élményt hoz vagy a pokolban azaz nehézségeket itt a Földön.

Színek:

kék - transzcendens,égi minőség

szürke felhők: a szellem

sárga állatok: öröm, boldogság, szívesen tanulnak

Jelentései:

Szellemi szinten: sorsfordulat

Érzelmi szinten: szenvedély, szenvedés

Fizikai Szinten: utazás, külföld

Kártyavetésben:

Anyagiakban: változást jelez, olyan munkahely ami sok utazással jár

Párkapcsolati Síkon: szenvedély, változékonyság, tanulással, küzdelemmel teli karmikus párkapcsolat,sok szenvedés, sok boldogság.

Egészségben: vérnyomás

Idő: egy éven belül

Saját oldal (rám vonatkozóan) : az én sorsom, élethelyzetem és megfordul velem a világ

Külvilág oldala (a környezetemben való megjelenés): szerencse (másiknak sorsfordulat)

Üzenete : Elkerülhetetlen, gondolod végig, hogy miért történik veled.

Tanács: Változtass, tanulj az élethelyzetből

Kulcsszavak: változás, körforgás, sors, szerencse, adott élethelyzet amiben vagyunk, változékonyság, fordulat, sorsfordulat, elrendelés.

10 -es szám rezgése és energiája:

1-es szám jelentése

Az egyes szám megjelenése az őskezdet és a teremtés szimbóluma. Leggyakrabban A számmisztika alapján az akarat, a magabiztosság és az energia száma, ő képvisel mindent, ami az első helyen, magasan áll. Az elszántság, erős akarat, esetleg agresszivitás, és hatalom szimbóluma, de utalhat egyedül maradásra, magányra, kirekesztettségre, kiközösítettségre is.

Gyakori megjelenése az írásban kezdeményező, vezető típusú, büszke és önérzetes egyént jelöl, de jelentheti a vezető szerep vágyát és utalhat uralkodó, domináns személyiségre is.

0-s szám jelentése

A nulla képviseli a gyökeres átalakulásokat, a katasztrófák által végbemenő változásokat, válságokat, ellentétes erők összetűzését. Ez a jel önsanyargatásra, önpusztításra, a saját személyiség megsemmisítésére utal, teljes ujjászületésre, hatalmas változásra.

A 10-es, mint a "szerencse kereke", a felemelkedés és a hanyatlás száma. Jelentése lehet pozitív és negatív, jó és rossz, jelenthet hírnevet, de bukást is. Kétségtelen, hogy ez a szám kizárólag szélsőséget képvisel, nem ismer középutat. A10-es ember nagy hibája, hogy nehezen realizálja az erőpotenciálját, ennek következtében frusztrálttá, csalódottá válhat, mert úgy érzi, vágyait, elképzeléseit nem tudja valóra váltani, ebből adódó kisebbségi érzéseit nagyképű viselkedéssel próbálja palástolni, pedig ha nem hagyja el magát, tervei megvalósulhatnak.

Bolygója: Plútó - élet és halál, nagy változás, változékonyság, szélsőségesség, lobbanékonység

Árnyék: biztonság, állandóság hiánya, képtelen a változásra, fejlődésre, tanulásra újra és újra ugyanazokat a köröket futja.

  • ERŐ

" Nincs nagyobb erő annál, mint legyőzni önmagunkat! "

" Legyen meg a Te akaratod! "

Általános Jelentés:

Az egyik főerény mint erő, lelkierő. Az örökkévaló győzelme a múlandó felett. A lelkünk örök, az egonk a földi élet elmúltával megszűnik létezni. Az igazi erő amikor megtanulunk a lelkünk szavára hallgatni és ő tudja irányítani az elménket, egonkat, akaratunkat. Azaz elfogadjuk a lelki, szellemi irányítást a saját akaratunk helyett. A lelkünk az Isteni szándékot képviseli az életünkben. Érzi és tudja, hogy mi Isten terve velünk és amikor saját magunk vesztébe akarunk rohanni az akaratosságunkkal és igyekszik súgni nekünk, elcsendesíteni szeretettel. Ösztönöz az elfogadásra a magasabb rendű akarat törvénye értelmében.

Szimbólumok:

A női alak a képen : a lelkünk szimbóluma (csendes mert Isteni) A végtelen jel a feje fölött szimbolizálja az örökkévalót. Az örökkévaló győzelme a múlandó felett. Égi hatalom a földi felett. A lelkünk aki csendes a maga lágyságával és szelídségével azaz az igazi, Isteni erővel női minőségével megszelídíti az állandóan dühöngő és elégedetlenkedő, tenni akaró, cselekedni vágyó egonkat az oroszlán jelképében. A spirituális vezettetés az igazi erő.

Színek:

sárga - öröm - minden ami Istentől jön örömteli

vörös: agresszió, akarat, önérvényesítés, szenvedély

fehér: Isteni energiák, a mindenség

zöld: termékenység

kék: transzcendens, intuitív, érzelmek

Jelentései:

Szellemi szinten: Isteni szándék - A szellem hatalma az anyag fölött

Érzelmi szinten: alázat, önuralom

Fizikai Szinten: akaratosság

Kártyavetésben:

Anyagiakban: lesz elég de beosztással

Párkapcsolati Síkon: elfojtások vannak a kapcsolatban

Egészségben: vérnyomás problémák, vérkeringés

Idő: nyár

Üzenete : Légy ura Önmagadnak!

Tanács: Lelked szavát kövesd!

Kulcsszavak: szelídség, alázatosság, csendesség

11 -es szám rezgése és energiája: Kozmikus bölcsesség. A 11-es egy mesterszám is. A 11-es a dolgok mögött az elrendelést, a magasabb bölcsességet kutatja. Minden mögött a spirituális síkot látja. Erőben Istennel.

A 11-es mester számA 11-es egy elragadó, vonzó szám. E szám gazdái általában leleményes, idealista álmokat szövő, ötletgazdag emberek. A 11-es szám a revelációval, az absztrakt benyomásokkal és a mennyei dolgokkal vibrál. Az asztrológiában a 11-es mester szám az Oroszlán és a Vízöntő numerológiai megfelelője.
Ahhoz, hogy a 11-es szám vibrálását a születési dátumukban vagy a nevükben hordozók realizálhassák és megtarthassák erejüket, képességüket, sokat kell tanulniuk, s az emberi értelem és bölcsesség legmagasabb szintjére kell eljutniuk. A szeretet, a béke, a harmónia és az egyenlőség azok az értékek, melyek a legerősebben kapcsolódnak a 11-eshez.
A legnagyobb kihívás a 11-es személy számára, hogy jobbá tegye a világot, ez azonban próbára teheti a harci kedvét és elszántságát. A 11-es számot két 1-es alkotja. Az 1-es szám önmagában a Napot képviseli, a hatalmat, az erőt és a függetlenséget szimbolizálja. Ha a két 1-es összeadjuk, a 2-es egyszerű szám lesz az eredmény, mely a finomságot, a művészi érzéket és a fantáziagazdagságot képviseli.
Noha a 11 a modern numerológia értelmezésében mester szám, és a legkiválóbb tulajdonságokat, képességeket jeleníti meg, az eredeti - héberek és kaldeusok által használt misztikus rendszer szerinti - jelentése egészen más. A héber-kaldeus szisztéma alapján a 11-es egy figyelmeztetés az okkult gondolkodó számára. Rejtett veszélyeket, nagy próbatételeket és nehézségeket jelez.

A 11-es szám szimbolikája az "ökölbe szorított kéz", amely a rejtett megpróbáltatásokra, alattomos veszélyre, elárultatásra, megcsalatásra, hűtlenségre figyelmeztet. Baljóslatú szám. Azonban megfelelő kompromisszummal e szám viselője megtalálhatja a megoldást, boldog lehet, csak ne adja fel önállóságát, tartsa meg individualitását.Bolygója: NAP - fény, pozitivitás, életerő, teremtő erő, kreativitás, az ember belső énjének kisugárzása, férfi energiák

Árnyék: akaratosság, gőg, kevélység, önzés, egoizmus, elfojtás

· Akasztott

Általános Jelentés: Megvilágosodás, felébredés, másképp látás, a szellem szemével látni.

Akkor szabadulhatunk csak meg mintáink és rögzült viselkedésünk, működési módunk rabságából ha felismerjük a mögöttes, tudatalatti okot. Azaz a tudatalattiból az információt felhozzuk a tudatosba. Ezekre az élethelyzetekre nagyon jó megoldást kínál a családállítás technikája amely egyfajta "AHA " élményt nyújt. Az "AHA" élmény átélésének pillanatát ábrázolja ez a lap. A 12-ben ismerjük fel az összefüggéseket. Az akasztottban összekapcsolódunk egy magasabb tudatossággal, a mindenséggel, ezért az akasztott a médialitás lapja is. Információt kapunk a szellemtől. A Tau kereszt vízszintes vonala a legmagasabb szellemi síkról érkező információt, tudást adja. Erre a csatornára tudunk ráhangolódni az akasztottban. Jelképezi ezt az életfára rögzített kötél.

Szimbólumok:

Tau kereszt: A legmagasabb tudatosság, a szellemi szint

Lefelé mutató háromszög: elfogadás jelképe

Felfelé mutató háromszög: adás jelképe

Hatszög: egység Istennel, a tökéletesség jelképe. Adás és elfogadás egyensúlya.

Életfa: Az akasztott az életfán lóg: a Kozmosz törvényeit, a kabbalista életfát szimbolizálja amire a világegyetem működése épül. A kötél amivel az akasztott a fához van erősítve a csatorna szimbóluma amin keresztül a tudatalattiból, és a szellemi, lelki síkról át tudjuk hozni az információt a tudatba. Az akasztott ezért a médialitás lapja is.

Glória: szentség, megvilágosodás szimbóluma. A szenteknek, angyaloknak van glóriájuk, ezért angyaljelölő lap is.

Fejjel lefelé ábrázolja a lap a figurát: A világ megfordítása, más szemszögből nézésének szimbóluma. Az égi dolgok itt a földön fontosak, égi információt lehozni, befogadni. Másképp látni, csak akkor ébredhetünk fel.

Színek:

piros nadrág: a piros a gyökércsakra színe is, a földön való helytállás

kék felső: Transzcendens, intuitív kommunikáció

Itt most a túlvilág a fontos, a mögöttes, rejtett valóság nem a földi.

Jelentései:

Szellemi szinten: medialitás - áthozott információ képében

Érzelmi szinten: intuíció - megérzések

Fizikai Szinten: akadályok, stagnálás nincs változás amíg nem fejtjük meg a miértet.

Kártyavetésben:

Anyagiakban: megfeneklés, nehézségek

Párkapcsolati Síkon: kiszolgáltatottság, függőségi helyzet

Egészségben: szédülés, hányinger, fejfájás

Idő: tavasz

Üzenete : Lásd másképp, lásd meg a sors akaratát a dolgok mögött!

Tanács: meditálj, kérj válaszokat szellemi vezetődtől, angyalodtól vagy menj el tanácsadóhoz aki segít a tudatalattidból megfejteni az információt (kineziológus, családállító)

Kulcsszavak:

12 -es szám rezgése és energiája:

Az ötös és a hetes szám összege a hét izraelita törzs száma. A szenvedés, áldozathozatal szimbóluma ami árán tanulhatunk, fejlődhetünk. 1 - Isten 2 -Lélek. 12 - Isten és lélek együtt, felismerni az Isteni szándékot, a mögöttes okot a dolgok fölött. 1 + 11 = 12 1 - Isten 11 - Isteni szándék 12 = Isteni szándék felismerése, ezért ébredünk fel a 12-ben. Az Isteni szándék, a titok ami rejtve van a színfalak mögé. Azért van rejtve, mert a felkészületlen egos elme még nem fogadja el és hárítja az információt, nem tud vele mit kezdeni. Amikor a 12-es tudatállapothoz érünk, azaz kapcsolódunk a tudatalattihoz, a titkok világához általában már készek vagyunk elfogadni azt amit ott látunk.

A 12-es az "áldozat" száma, jelképezi az áldozathozatalt, az önfeláldozást, a lemondást, a mártíromságot. A 12-es számú ember rendszeresen lemond saját vágyairól, céljairól, csakhogy elkerülje az esetleges ármánykodásokat, ám áldozatvállalásaitól gyakran szorong. Ha intellektusa felülkerekedne érzelmein, szenvedései véget érnének.

Bolygója: NEPTUNUSZ - magasabb szellemiség, emberiség iránti szeretet, spiritualitás, önfeláldozás, érzékenység

Árnyék: csak a fizikai világ elfogadása, ateizmus, kifelé fordulás, mások hibáztatása, felelősség hárítása.

· Halál

" Mindened megvan már ahhoz, hogy boldogulj az életben, már csak azt kell megtanulnod, hogyan kell elbúcsúzni !"

Általános Jelentés: A sors általi lezárás. Az időszerű vég, elmúlás, változás, elbúcsúzás. Élethelyzet vagy életszakasz sorsszerű és végleges lezárása. Nincs tovább és nincs visszaút, a múlandóság felismerése. Az idő elfogy a test és az ego elmúlik, de a lélek tovább él. A Halál lapja fordít a spiritualitás felé a XIV. lapban. Aki találkozott már a halállal nem lesz ugyanaz többé.

A halál az idő, a fizikai világ, a földi élet ura. Adott élethelyzetre, életszakaszra adott idő eltelt. A Halál és a végesség teszi felbecsülhetetlenné az életet és az arra kapott időt.

Szimbólumok:

Zászlón a virág szimbólum: az örök élet szimbóluma. Az élet a halál után is folytatódik csak másképp. Az élet titka meghalni a halál előtt és újjászületni. Rájönni, hogy valójában nincs halál mert a létezés örök csak időszakaink vannak különböző létformában. Ahol nincs idő, ott nincs halál sem.

Fehér ló: tudás, bölcsesség jelképe - A halál lapon: megvédi az ember lelkét a démoni erőktől.

Páncél: harc, védelem, erő

A földön ábrázolt figurák: a halandó emberek akik fölött a halál egyetemlegesen uralkodik, átgázol. A halál minden létezőt utolér és előtt mindenki egyenlő. A figurák elhelyezkedése is, hogy a halál lovon érkezik páncélban és a földön az emberek védtelenek ellene szimbolizálja a halál erejét. Valójában a halál semleges, amikor itt az ideje az elmúlásnak megérkezik. Neki ez a szerepe, csak a halandó embereknek nehéz elfogadni a halált mert fájdalmas elveszíteni azokat akiket szeretünk. Az emberek általában félnek az érzelmektől különösen, ha fájdalmasak. Valójában a fájdalmat nehéz elfogadni és megélni, és a másik hiányát nem tudjuk pótolni. Maga a halál az élet része csak attól szomorú ahogy mi reagálunk rá.

A háttérben a két oszlop és a felkelő nap: a reinkarnáció kapuja, a túlvilág szimbolikája, van tovább....

A víz a háttérben: a köztes lét, a megtisztulás és regenerálódás vízesése. A lélekállapotba való átmenetel jelképe. A parton hagyjuk a fizikai testünket és a lelkünk megy tovább át a vízen, túl a kapun egy új élet felé az örökléttel.

Színek:

fehér ló: a sors lova

fekete: védelem

kék: lélek, intuícó, transzcendens

sárga: öröm

Jelentései:

Szellemi szinten: sors általi lezárás

Érzelmi szinten: sivárság, üresség, apátia

Fizikai Szinten: elmúlás, vég. Csak akkor jelenti személy halálát ha áll mellette személyjelölő (I.II.III.IV) és a torony vagy az akasztott.

Kártyavetésben:

Anyagiakban: nélkülözés

Párkapcsolati Síkon: szakadás, lezárás

Egészségben: csont, izom, izületi panaszok

Idő: tél

Üzenete : Zárd le, itt az idő a búcsúzásra.

Tanács: Engedd el, az már nem a tiéd. Elmúlt.

Kulcsszavak: Sors általi lezárás , vég, elmúlás.

13 -as szám rezgése és energiája: 1 (teremtő) + 3 (teremtmény) = 4 (teremtett világ), a teremtett világgal együtt jár az elmúlás mert a formák világa ezért a halál a fizikai világ ura.

A 13-as a felfordulás és a pusztulás száma. Régente egy olyan "csontváz" vagy "halál" képével ábrázolták, aki kezében a kaszával egy zöld mezőben levágott fejek között kaszabol, de a fejek helyett mindig újabb fejek jelennek meg. Tehát, ha a 13-as vibrálásában lévő személy nem megfelelően alkalmazkodik, könnyen veszélybe kerülhet, de felkészültséggel a negatív hatásokat csökkentheti, kikerülheti.

Bolygója : Plútó - élet és halál bolygója. A Nagy átalakító. Szenvedés, végletek, végletesség, robbanás, hírtelenség, váratlanság, kiszámíthatatlanság.

Árnyék: Ragaszkodás, gőg. Nem képes elengedni és elfogadni és ezáltal a maga sorsát nehezíti meg.

· Kiegyenlítődés - Mérték

" Isten elküldi az Ő angyalát a Földre! "

Általános Jelentés: Béke, harmónia, belső béke, szeretet, belső csend megfelelője, lelki egyensúly. Isteni kiegyenlítődés, Mérték Isten szemén keresztül, Isteni egyensúly. Angyali segítség, Isteni, égi áldás, kegyelem.

A Mérték mint főerény. A spirituális világ megjelenése a földön. Ami szellemi szinten létezik, létezik a földi síkon is. A Spirituális világ és a Földi világ nincs egymás nélkül. Nem lehet elválasztani a kettőt. Egyik a másik tükörképe. Lelki, angyali segítség. Mennyország, égi és földi paradicsom. Képességjelölő lap. Angyalok hívása, angyalkommunikáció. Művészetek, művészi érzék, festészet, zene, tánc angyali, intuitív segítséggel spirituális csatornákon lehozva. Isten angyala és ember együtt.

Szimbólumok:

A képen Gábriel Arkangyalt láthatjuk. Azt jelképezi, hogy az anyagi világ a spirituális világ tükörképe. Angyali segítséget jelent. Az angyalok segítik az embert. 1 - Teremtő, 4 - teremtett világ. Isten elküldi az Ő angyalait a Földre.

Kezében a kelyhek - egyensúly, mérték, Isten szeretete. Mérték a látható és a láthatatlan világ között.

Színek: fehér - Isten, Hűség

zöld - remény, szeretet

piros - erő, segítség

Jelentései:

Szellemi szinten: spirituális segítség, angyali védelem

Érzelmi szinten: belső béke, béke

Fizikai Szinten: békekötés, kiegyezés, egyensúly

Kártyavetésben:

Anyagiakban: bőség, áldás

Párkapcsolati Síkon: béke, harmónia

Egészségben: egészséges

Idő: tavasz

Üzenete : Áldott vagy, az égiek támogatnak! Angyali üzenet, segítség érkezik.

Tanács: Semmiből se túl sokat ! Az Isteni mérték szerint így helyes.

Kulcsszavak: Kiegyenlítés, béke, harmónia, kiegyezés, megegyezés, angyali segítség, áldás, spirituális világ, szépérzék, ízlés, művészetek.

14 -es szám rezgése és energiája: Angyali világ megjelenése, Angyali üzenet, segítség érkezik.

A 14-es a kihívás száma, szerencsét hoz mindenfajta kommunikálásban, spekulatív dolgokkal kapcsolatban, pénzügyekben, de e szám kockázatot is rejt magában, ezért tulajdonosának nem szabad hallgatnia a rossz tanácsadókra, ne bízzon túlságosan másokban. Az egyensúly megtartására törekedjen, a szélsőségek eredménytelenek számára.

Bolygója:

VÉNUSZ - harmónia,szépség, szeretet, művészetek vonatkozásában.

Árnyék: konfliktuskeresés, viszálykodás, alvilági segítség

· Ördög

" Ne gyűjtsetek kincseket a Földön, ahol a moly megrágja és a penész megeszi azokat, hanem gyűjtsetek kincseket a mennyben ahol mennyi atyátok féltőn óvja őket!

Általános Jelentés:

Rabság, kötöttség, tartozás, függőség. Az ördög lapja a függőségeinket képviseli. Minden olyan belső vagy külső erő, személy, élethelyzet vagy esemény ami leláncol, fogságban tart, elveszi a szabadságot, korlátoz a szabad döntéshozatalban és bezár, magához köt.

Mágikus szinten ez a lap mutatja az átkot.

Személyiség szinten az ego és az egos játszmák tartoznak hozzá. Ezek a játszmák személyiségtípustól függenek. Mindenkinek az egoja más játszmákat játszik. Ilyen például a vallató, dühöngő,megfélemlítő, szegény én.

Ide tartozik még az árnyékunk is. Az árnyék is addig erős amíg nem fogadjuk el magunkban.

" Ne higgyétek szerelmetes feleim, hogy a gonosz kívülről közelít, bennünk van és mi nem tehetünk ellene semmit, mintsem jól magunkhoz öleljük, hogy ne tudjon megmozdulni. " ókori könyörgés

A 7 főbűn is ördögi eredetű ezek : kevélység, falánkság, fukarság, fösvénység, bujaság, harag,hazugság. Az ördög általában sokat ígér, de semmit nem ad, elveszi a választás lehetőségét, elhiteti, hogy nincs más világ csak a fizikai és hogy a gonosz nem létezik. Elhiteti, hogy a jövőben majd egyszer ha elérsz valamit, híres és gazdag leszel hátradőlhetsz, de ez csak illúzió. Nem ismeri az elégedettség érzését, egyre csak többet és többet akar hajszolva az embert aki elfelejt élni és elfelejt létezni.

Az élet értelme nem más mint a létezés. A tapasztalás útján való belső személyes fejlődés.

Máris sikeres vagy, hiszen létezel. A fizikai világ múlandó. Minden amit itt alkotunk múlandó és mindenünket amink van ajándékba kaptuk. Meztelenül jöttünk és meztelenül megyünk el. A lélek örök és a lelki kincsek állandóak. "boldogok a lelki szegények mert övék a mennyek országa" Jézus úgy értette, hogy boldogok a lelkiekben gazdag szegények mert örök életük van a mennyben.

Amíg az ember figyelme az élethez szükséges dolgok megszerzésére irányul az élet helyett nem él igazán.

A Poklot, a szenvedéseinket jelképezi a lap elveszítve a szabadságunkat. Az emberiség 4 legnagyobb kísértése a harag, hatalomvágy, siettetés és a kéjvágy. Ezekkel az embernek szembesülnie kell az élete során. A Sorskerék által elrendelt időben. A Sorskerék lapon megtalálhatóak ezek szimbólumai, majd az Erőben győzzük le és a Világ lapjában már uraljuk ezeket a kísértéseket.

Szimbólumok:

kecskeszakáll : alvilág felé törekvés

lánc: rabság

jobb keze feltéve: hatalma van az ember fölött ha alkut köt vele.

tűz, fáklya: a fájdalom szimbóluma

állati alsótest: eredendő bűn, ösztönök, fizikai világ

angyalszárnyak: angyali, Isteni származásra utal és arra, hogy Ő egy szellemi lény.

Színek:

fekete: védelem

szürke: szellemi dolgok hatalma az anyag felett. Az illúziók, látomások, hitegetés hatalma a valóság helyett ebben az esetben.

piros: agresszió, erő

Jelentései:

Szellemi szinten: kísértés

Érzelmi szinten: szerető, szexuális kapcsolat,

Fizikai Szinten: rabság, kötöttség

Kártyavetésben:

Anyagiakban: sok pénz de annak ára van

Párkapcsolati Síkon: szeretőt jelenthet, szexuális viszonyt, jó szexet

Egészségben: vérnyomás

Idő: tél

Üzenete : Ne higgy neki, az hazugság!

Tanács: Nézz szembe az árnyékoddal!

Kulcsszavak: kötöttség, függőség, kiszolgáltatottság, kísértés, egoizmus, önzés, kéjvágy, pénz.

15 -ös szám rezgése és energiája: 1 + 5 = 6 azaz választás. A kísértés adott de a mi erőnkön és tudatosságukon múlik, hogy engedünk-e neki.Isten megadta a lehetőséget, hogy válasszunk az Isteni és ördögi erők között.

A 15-ös a "varázsló" száma, ez különleges írói tehetséget, művészi hajlamot, muzikalitást, kiváló szónoki képességet kölcsönöz. E szám mély ezoterikus jelentéssel bír, az összes szám közül a legszerencsésebb, képes boldoggá tenni környezetét, örömet szerezni másoknak, világosságot teremt a sötétben, feltéve ha e szám mágikus és szerencsés vibrálását nem használja fel önző célokra. A 15-ös vibrációja speciális természetfölötti erőre és könnyű pénzszerzésre hajlamosít.

Bolygója: Plútó

Árnyék: önzés, egoizmus, hatalomvágy, hazugság, törtetés, árulás. ... stb

· Torony

Általános Jelentés: Megrázó, váratlan élethelyzet amire az ember általában nincs felkészülve. A Torony jelképezi mindazt ami az egyén számára a biztonságot jelentette, de ugyanakkor már korlát is volt számára de még vagy nem ismerte fel vagy ragaszkodott a megszokotthoz és azért nem változtatott.

A Torony amit felépítetünk magunk köré a biztonság illúzióját nyújtja, de valójában nem biztonságot ad hanem magába zár. Amikor már sorsszerű és szükséges a változás, de az ember nem lép akkor az égiek beleavatkoznak a történésekbe. Ez váratlan élethelyzet legtöbbször nem is olyan váratlan ha visszagondolunk. A Torony a Plútó energiáját képviseli a Tarotban és a Plútó a nagy átalakító mindig tiszta lapot ad.

A tiszta és üres lapon kezdhetjük újraírni az életünket. Az egyén számára nehéz ez az élethelyzet de a társadalom, az egész számára szükséges.

Szimbólumok:

torony: biztonság, bezártság

villám: sors keze, égi beavatkozás, váratlan élethelyzet

kiugró figurák: változtatás

korona: elértünk valamit ami fontos volt nekünk és most el kell hagynunk

felhő: robbanás, váratlanság

Színek: sötét színek: nehéz, barátságtalan élethelyzet

Jelentései:

Szellemi szinten: változtatás szükségessége

Érzelmi szinten: félelem az újtól

Fizikai Szinten: teljesen más lesz minden mint eddig volt, újra kell kezdenünk

Kártyavetésben:

Anyagiakban: váratlan kiadások

Párkapcsolati Síkon: váratlan konfliktusok, szakítás lehetősége

Egészségben: vérnyomás

Idő: tél vagy hamarosan

Üzenete : Már nem volt rá szükséged, csak visszahúzott.

Tanács: Tedd meg, ne halogasd!

Kulcsszavak: hírtelen, váratlan, nehéz élethelyzet, romba dől minden amiért eddig dolgoztunk, újra kell kezdeni másképp.

16 -es szám rezgése és energiája: 1+6 = 7, akkor tudunk az új útra lépni ha elhagyjuk a régit.

A 16-os szám jelképezi a "romba dőlt citadellát". A kaldeusok úgy ábrázolták, mint egy villámsújtotta tornyot, amelyből egy férfi zuhan alá koronával a fején. E szám figyelmeztethet mindenféle veszélyre, balesetre, bármilyen elképzelés, cél meghiúsulására. Ha a 16-os ember időben odafigyel a belső hangra, akkor elkerülheti az esetleges veszélyt, bajt.

Bolygója: Plútó - a nagy átalakító minőségében a robbanás energiájával működik,kő kövön nem marad.

Árnyék: kapkod, hírtelen, meggondolatlan

· Csillag

" Valósítsd meg álmaidat, mert Isten álmodik rajtad keresztül! "

Általános Jelentés: Sors, Tisztaság, őszinteség, hála, alázat, elfogadás, megadás. Képességjelölő - tisztánlátás, gyógyítás.

A megtisztulás, keresztelés szentsége. Elfogadás, elengedés - saját akaratunk elengedése és elfogadni az Isteni akaratot. Siker, célok megvalósulása. Magasabb rendű akarat. Isten öröme. REMÉNY lapja. Szentlelket is jelöli. A Szent Lélek kiárad a Földre.

Szimbólumok:

A figura lehajtott feje az alázat jelképe. Meghajtja a fejét a sorsa előtt.

Nyolcágú csillag: Sorscsillag, 8 db 8 ágú csillag - Igazságosság, karma száma.

Víz: Az élet vize amivel megtermékenyíti a földet a lélek szava.

Meztelenség: őszinteség

Színek:

kék: égi származás, transzcendens

zöld: remény

fehér: hűség

sárga: öröm

Jelentései:

Szellemi szinten: őszinteség

Érzelmi szinten: hála, alázat

Fizikai Szinten: elfogadás

Kártyavetésben:

Anyagiakban: bőség

Párkapcsolati Síkon: hűség

Egészségben:felfázás, megfázás

Idő: nyár

Üzenete : Legyen meg a TE akaratod !

Tanács: Légy őszinte magadhoz !

Kulcsszavak: Remény, célok megvalósulása, hála, sors, eleve elrendelés, őszinteség, tisztánlátás, hála, alázat, elfogadás, önzetlenség, Isteni egység, a terv megvalósulása, lélek, keresztség, szentlélek, gyógyítás, gyógyulás.

17 -es szám rezgése és energiája: 1 - Isten 7 - Elindulás, spiritualitás, önismeret 17 = Istennel az úton 1+7 = 8 igazság.

A 17-es, mint a "mágia csillaga", rendkívül spirituális szám, akit e szám reprezentál, képes korábbi kudarcaiból tanulni, felülemelkedni élete nehézségein, kilábalni belőle, megoldani problémáit. Gyakorta nevezik ezt a számot a halhatatlanság számának, ami azt jelenti, hogy az illető neve minden valószínűség szerint fennmarad halála után is, hírneve maradandó lesz.

Bolygója: MERKÚR - értelem, kommunikáció, mérlegelés, információ vétele, feldolgozása és adása, tanulni vágyás, mozgás, idea.

Árnyék: nincs árnyéka

· Hold

Általános Jelentés: Az illúziók, a szellemvilág, a félelmeink,látszat, csalódás, csalás, megcsalás, szerelmi háromszög, bizonytalanság, hamisság.

Női energiák, nőiség, a nő három arca - a hold három arcában jelenik meg. A lelkünkben lévő kétely, félelem, bizonytalanság. A hamis oldalunk aki felnagyítja a félelmeinket ha teret adunk nekik. Éjjel a kutya sakálnak látszik. Félelemmel átitatva minden ijesztőbb, nagyobb, rettentesebb. Félelemre nincs szükség, mert meggátol minket abban, hogy megtegyünk valamit. A tudatosság az ami miatt nem tesszük meg ha kárunk lenne belőle.

Szimbólumok: a hold - nőiség, illúziók

Csillámok: A Hold hatása a Földre

Az út: Jelképezi az utat amire rá kell lépnünk

Skorpió: Jelzi a kérdezőt, aki még nem döntött merjen-e lépni?

Kutya: valóság

Sakál: félelem kivetülése

Színek:

kék - transzcendens, sárga - öröm barna - fizikai világ, zöld - remény

Jelentései:

Szellemi szinten: Illúziók, látszat

Érzelmi szinten: Félelem, csalódás

Fizikai Szinten: Bizonytalanság

Kártyavetésben:

Anyagiakban: bizonytalan anyagi helyzet

Párkapcsolati Síkon: megcsalás veszélye

Egészségben: húgyúti panaszok lehetnek

Idő: egy hónapon belül

Üzenete : Valaki üzenni szeretne neked a szellemvilágból!

Tanács: Nézz szembe a félelmeiddel!

Kulcsszavak: Félelem, bizonytalanság, kétségek,csalódás, megcsalás, hamisság, látszat.

18 -as szám rezgése és energiája: 1 + 8 = 9 - magasabb szellemiség, szellemvilág

A 18-as a szellemi és az anyagi konfliktus száma, az összetett számok közül a legbonyolultabb. Jelképezi az anyagiasságot, igyekszik megsemmisíteni a természet spirituális oldalát, ám a pénzhajhászás és az örökös előnyhöz jutás rendszerint veszekedéseket kelt, torzsalkodásokat, háborúskodást, perpatvart okoz, a megosztó taktika állandó ellenséges légkört teremt. A 18-as embernek vigyáznia kell "barátaira" és ellenségeire egyaránt. A rossz hatás csökkentésére a legjobb gyógyír a becsületes, megbocsátó, szeretetteljes viselkedés, mert így rombolhatók le a 18-as korlátai.

Bolygója: HOLD - lelkiség, gyöngédség, érzékenység, együttműködés, alkalmazkodási képesség, befogadás, anyaság, intuíció, ösztön, tudattalan világa, női energiák, lélek, lelki dolgok.

Árnyék: boszorkányság, sötét Hold, Lilith, varázslás

· Nap

" A létezés "

Általános Jelentés: A létezés célja, a lét értelme. Siker, megvalósulás, eredményesség, öröm, boldogság, gyermek. Férfi energia, tetterő, életerő, életkedv, energia, cselekvés.

Szimbólumok:

Nap: Siker szimbóluma, nem lehet akadály.

Piros zászló: győzelem siker

Gyermek: Újjászületés

Kőfal:a halál szimbóluma amit megjárt a lélek

Napraforgó: élet

Fehér ló: tudás és bölcsesség szimbóluma, a harc szimbóluma - megvédi az embert a démonok hatalmától. A ló - legnagyobb, legfényesebb, királyi.

Színek: szürke - szellem győzelme az anyag felett, fehér - hűség, piros - siker sárga - öröm

Jelentései:

Szellemi szinten: lelkesítő gondolat

Érzelmi szinten: boldogság, öröm

Fizikai Szinten: Eredményesség

Kártyavetésben:

Anyagiakban: sok pénz, sikeres életszakasz

Párkapcsolati Síkon: gyermekáldás várható

Egészségben: egészséges

Idő: nyár

Üzenete : Sikeres és védett vagy !

Tanács: Tedd meg, nincs előtted akadály

Kulcsszavak:

19 -es szám rezgése és energiája: 1+ 9 = 10 vagyis 1 = Isten, vagyis maga a létezés

A 19-es a "mennyek fejedelme". A legszerencsésebb szám, mivel a Nap kisugárzása boldogságot, beteljesülést, sikert biztosít az élet minden területén. A 19-es ember hatalmas energiával, erővel rendelkezik, aminek segítségével képes győzedelmeskedni mindenek felett.

Bolygója:

NAP - fény, pozitivitás, életerő, teremtő erő, kreativitás, az ember belső énjének kisugárzása, férfi energiák

Árnyék: nincs

· Végítélet

Általános Jelentés: Az Isteni ítélet. A Képen Gabriel Arkangyalt láthatjuk amint megfújja a harsonát az utolsó ítéletkor. Ujjászületés, valami újraéled, kegyelmet kap, újrakezdődik, megélénkül, felébred.

Szimbólumok:

Harsona - feltámadás

Egyenlő szárú kereszt: Szövetséget kötök Istennel

A templomosok 4 L betűje a kereszt 4 szára - life, love, Lord, loyalty.

Holtak és koporsó: feltámadás

tenger: lélekállapot

jéghegy: már régebben ebben a lélekállapotban vannak

Színek: szürke: szellemi dolgok, kék- transzcendens, piros - cselekvés, erő, hatalom

Jelentései:

Szellemi szinten: felébredés, AHA élmény

Érzelmi szinten: kegyelem

Fizikai Szinten: felélénkülés, energia,

Kártyavetésben:

Anyagiakban: több bevétel várható

Párkapcsolati Síkon: újjáéled, megújul a kapcsolat - valószínűleg régebbi kapcsolatról van szó és most újra egymásra találnak.

Egészségben: légúti megbetegedések, tüdő, megfázás

Idő: tél

Üzenete : Most van lehetőséged újrakezdeni!

Tanács: Színezd újra az életed!

Kulcsszavak:

20 -as szám rezgése és energiája:

A 20-as az ébredés száma, de egyidejűleg szimbolizálja az ítéletet is. A 20-as vibrálású embert mindig új célok, tervek, ambíciók hajtják, ez a motívum legjobban az ébredéshez hasonlít. Vannak azonban időszakos kudarcok, akadályok, amik úgy hatnak, mint egy ítélet. A 20-as nem materialista szám, tehát a vibrálásában lévő ember gazdasági sikerei kétségesek, viszont rendelkezik egy olyan adottsággal, mellyel a megoldhatatlannak látszó feladatokat is képes megoldani

Bolygója: Plútó - élet és halál, ítélet

Árnyék: Nem képes a megújulásra, eltemeti magát, feladja

· Világ

" Maradj a neked szánt úton! "

Általános Jelentés: A Világ lapja jelképezi azt az élethelyzetet amikor rátalálunk a helyünkre és elfoglaljuk azt, amikor igazán önmagunk lehetünk. A hazatérés lapja. Minden a helyére kerül, minden rendeződik. Ebben a létállapotban már Égen és Földön otthon vagyunk. A lap négy sarkában a négy állat már nem tanul, már tud. A Sorskerék lapnál még tanultunk, ebben a lapban pedig már sikerrel megtanultuk és megtapasztaltuk amit meg kellett. A négy állat jelképezheti a négy nagy kísértésünket, de jelképezheti a kabbala négy világát is. Ezek az alábbiak: Assiah - cselekvés világa, fizikai emberi világ, Yetzirah - Formálódás világa - lelki világ, Briah - Teremtés világa- szellemi világ, Atziluth - az ezt átjáró Isteni világ.

A Világ lapban már megtapasztaltuk a Spirituális, lelki, szellemi és földi tanításokat. Ez a lap ha megjelenik a kirakásban az a jó út, ott a helyünk. A döntés játéknál amelyik úton megjelenik az a nekünk szánt út. Otthon vagyunk ebben a lapban a világok között.

Szimbólumok:

Babérkoszorú - diadal, siker

4 állat - 4 világ

két végén égetett gyertya - spirituális és földi tanításokban otthon vagyunk

Színek: kék - transzcendens

Jelentései:

Szellemi szinten: köztes lét

Érzelmi szinten: hazatértünk érzés

Fizikai Szinten: Minden rendeződik, helyére kerül.

Kártyavetésben:

Anyagiakban: bőség

Párkapcsolati Síkon: a párunkra találtunk, hazatértünk

Egészségben: egészséges

Idő: nyár

Üzenete : A helyeden vagy! Isten választotta neked ezt az utat!

Tanács: A saját világodat te teremted!

Kulcsszavak:

21 -es szám rezgése és energiája:

A 21-est a világmindenséget szimbolizáló "mágia koronájával" ábrázolják. Ez az egyik legszerencsésebb vibrálás, mert a szám karmikus jutalma általános sikert, szerencsét, felívelő pályát, előmenetelt, boldogulást ígér. E szám viselője képes minden nehézség fölött győzedelmeskedni, jutalmul elnyerheti a mágia koronáját.

Bolygója: Uránusz - Magasabb Szellemiség, Megújulás

Árnyék: nincs

· Bolond

" Egységben Istennel ! "

Általános Jelentés: Szabadság, függetlenség, bátorság, öröm, életvidámság, szeretet. Amikor a bolondba érünk akkor már tudjuk, hogy Isten kezében vagyunk és nem történhet velünk semmi baj, hiszen ha leugrunk a szikláról akkor Ő megtart minket. A létezés örömét, az egység élményét szimbolizálja a bolond. Ebben a tudatállapotban már tudjuk, hogy ez a világ egy illúzió, a mi játszóterünk és azt tehetünk amit csak akarunk biztonságban.

Szimbólumok:

nap - életerő, féri energia - kiáradás, cselekvés

hegycsúcs - utunk végére értünk

kutya - figyelmeztető hang ha veszélyben vagyunk (ez lehet belső hang is)

a tarisznya - megtapasztalt élményeink

rózsa - lelkünk

Színek: sárga -öröm, médialitás

Jelentései:

Szellemi szinten: Én vagyok Te és Te vagy Én

Érzelmi szinten: elragadtatás,misztikus élmény

Fizikai Szinten: szabadság

Kártyavetésben:

Anyagiakban: könnyen jött pénz

Párkapcsolati Síkon: laza kapcsolat

Egészségben: egészséges

Idő: nyár

Üzenete : Önfegyelmed árán éred el belső szabadságod!

Tanács: Csak lazán, bátran!

Kulcsszavak: szabadság, függetlenség, öröm, életkedv, Istennel egységben,

22-es szám rezgése és energiája:

A 22-es mester számA 22-es mester szám erejében és vonzóságában némiképp hasonlít a 11-eshez. Azonban, amíg a 11-es elsősorban a szellemi világgal foglalatoskodik, a 22-es vibrálásának fókuszában a fizikai, anyagi világ áll. Talán ezért is hivatkoznak gyakran "építőmesterként" a 22-esre. A modern numerológiában rendkívül erőteljes és hatékony, befolyása igen messze elér. E szám vibrálása alatt mesteri alkotások válnak lehetségessé. Birtokosától függően azonban nemcsak alkotni, hanem pusztítani is képes. Az asztrológiában a 22-es mester szám a Vízöntő zodiákus jegy irányítása alatt áll.Azok számára, akik a születési dátumukban vagy nevükben hordják a számot, a legfontosabb az, hogy megtanulják, miként használhatják jó célra a hatalmukat, az erejüket, ugyanis a 22-es rombolásra is képes. A precizitás, szabatosság, az elemzés és az elszántság a legfőbb jellemzői e számnak. A 22-es szám birtokosa kiváló műszaki, természettudományos gondolkodással bír, és valószínűleg sikeres lehet minden olyan a területen, mely érdeklődése középpontjába kerül.A 22-es szám két 2-esből tevődik össze. A 2-es önmagában a Holdat képviseli, és leleményességet, művészi érzéket és képzelőerőt jelez. Ha viszont a 22-es számjegyeit - vagyis a két 2-est - összeadjuk, eredményként a 4-es egyszerű szám adódik. Ez pedig a szokatlan és furcsa dolgokat befolyásoló, a különféle társadalmi folyamatokat és az új gondolatokat irányító Uránusz bolygó száma.Akárcsak a 11-es, a 22-es szám is más jelentéssel bír a héber-kaldeus rendszer eredeti, misztikus értelmezésében. A 22-es szám egy jóságos, de meglehetősen naiv embert jelez, akit elvakítanak mások téves ítéletei, s ezért igen sok hibát követ el

Bolygója: Uránusz - A nagy felforgató

Árnyék: az emberIde írhatsz...

© 2023 rendszerallitas.hu - Minden jog fenntartva.
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen!