“Aki a véleményéről lemond: nyer, aki a felismeréséről lemond: veszít.”

A véleményt az táplálja, amit tanítottak nekünk, amit elhittünk. 

A felismerés az, amit mi magunk tapasztalunk.

A vélemény gyökere a múlt, lombja a jövő, csak épp jelene nincs. Így olyan, mint egy törzs nélküli fa. A felismerés alapja a figyelem, tere és ideje a jelen. Gyümölcse: a tudatosság

Jó hely a szívben – a párkapcsolatok alkímiája 4.

Lekötött párkapcsolati tőkék II.

Ezek azok a lelki energiák, melyek belső önmunkával mobilizálhatók, ha szükséges megmozdítani őket. Ez egyes lekötési típusoknál utalunk arra, is, hogy mire célszerű irányítani az önmunkát, ha fel akarjuk szabadítani a potenciált. Gyakorlatilag a korábban bemutatott inszolvencia lelki hátterének egyes szeleteire utalnak az egyes tőketípusok az eredetcsalád szintjén.

Parentifikáció

„ …azok a nők, akik kislányként nem kaptak elég figyelmet és megerősítést az édesapjuktól, feleségként nehezen tudják kezelni férjük szexuális közeledését. Azok a férfiak, akiket anyjuk a kihűlt házasság ellensúlyozására „partnerpótlékként” használt, ugyancsak zavartan viszonyulhatnak feleségük érzelmi kötődéséhez.”

Mihalec Gábor: Gyűrű kúra – Boldog házasságra készülők kézikönyve; Kulcslyuk Kiadó, 2011. 195.o)

A parentifikáció során valami felcserélődik. A lélek és rendszer mélyén levő okból felcserélődik a gyermekek és a szülők szerepe. A folyamat abból fakad, hogy az érintett szülő gyermek marad lélekben, ezt érzékeli a gyermek és igyekszik megsegíteni a szülőjét. Ilyenkor a gyermek öntudatlanul, de súlyosan megsérti az életenergia áramlás kicsi-nagy elvét („elsődleges szeretet” vagy „szülő-gyermek kötődés tőke”), és a saját helyéről egy-két pozíciót feljebb lép.

Egy pozíciót feljebb lépve a szülő partnerévé válik. Elindul a „Jobb nő (feleség) vagyok, mint te anya!”,illetve a „Jobb férfi (férj) vagyok, mint te apa!” játék. Ez a parentifikáció akkor jöhet létre, ha eleve elromlott valami a szülők kapcsolatában és van hely a közöttük levő térben. Ide lép be a gyermek. Ez a parentifikáló dinamika megteremtheti az incesztusz alapját is.

A megnövekedett (párrá növekedett) gyermek ekkor elkötelezetté válik a szülőnek (apa kicsi királylánya /szerető/– anya páncélos lovagja /macsó/) és felnövekedvén nem tud érdemi kapcsolatot kialakítani partnerekkel. Általában vannak kísérletek párkapcsolatra, de ezek többnyire zsákutcába jutnak, mert senki sem tud egyenértékűnek bizonyulni a szülővel, akinek elkötelezett a gyermek. S lassan kialakul a több kisebb adósságból összetevődő inszolvencia állapot. Gyakran megfigyelhető, hogy a parentifikált gyermekek ugyan ilyen dinamikájú embereket választanak kapcsolatra, mely előre jelezhető módon nem teszi lehetővé a boldog végkifejletet. Fontos sajátsága még a parentifikált gyermekeknek párkapcsolatba lépés esetén, hogy könnyen elkezdi uralni a korábban fontossá és naggyá vált belső gyermek a kapcsolat terét, s párjától várja, hogy korábban realizálódni nem tudott gyermeki igényeit elégítse ki.

Két pozíciót feljebb lépve a gyermek szülőjének szülőjévé válik. Ilyenkor szintén nehéz szolgálatot lát el a gyermek, melyben nem elégülnek ki lelki szükségletei, nem ő kap, hanem ő ad.

Ilyen lelki konstelláció mellett általában későn tudnak párkapcsolatba lépni az emberek, és a kapcsolatban igyekeznek fenntartani a megszokott lelki dinamikát, tehát partnerüknek is szeretnének szülei lenni. Ehhez megfelelő partnert is választanak. Ilyenkor gyakori, hogy kihűl a hitvesi ágy nagyon hamar két ember között, hiszen nem egyenrangúak lélekben a partnerek. Ezek azok a kapcsolatok, ahol gyakoribbak a megcsalások, illetve a partnerek az aszexualitás útjára lépnek.

A parentifikáció lelki dinamikájának a megoldása az eredetcsaládban (klán) lehetséges. A folyamatnak része kell, hogy legyen egy személyiség integráló törekvés is, mely egyesíteni szeretné a belső gyermeket és a felnőttet, hogy az eredetcsaládban ki nem elégített érzelmi szükségletek a felnőtt rész által kerüljenek gyógyításra.

A parentifikáció következményeit a párkapcsolati sorban is orvosolni kell.  

Felhasznált irodalom: Peter Orban: A szeretetből fakadó erő, Bioenergetic Kft, Budapest, 2003.

KÉRDÉS: “Tudod, hogy kerülte el a bátor szabócska a dühös egyszarvú támadását?” VÁLASZ: “Egy kissé félreállt.”

Kapcsolatokban gyakori, hogy az egyik fél provokálja a másikat. 

Ha erre ha a másik fél vevő, akkor az eredmény mindig ugyanaz: a kapcsolat romlása.

Amikor rosszat kapunk, arra érzünk késztetést, hogy visszaadjuk, és többet is, mint amennyit kaptunk.

De ekkor a másik is úgy érzi, hogy még több rosszat kell adjon. Ez a pokol. 

Ám az egész folyamatot már az elején meg lehet állítani.

A csatához ellenfelek kellenek. 

Ha az ellenfél a szerepéből kiállunk, nincs csata.

Nincs győztes, és nincs vesztes sem. 

Ekkor újra lehet gondolni, mit is akarunk igazán. 

“A bűnösöknek két csoportja van: az úgynevezett rosszak és azok, akik emezeknek akarnak rosszat. Az utóbbiakat igazságosaknak nevezik.” (Hellinger)

Az elme szívesen osztályoz. A különböző csoportoknak különféle nevet ad. 

Ha az erkölcs területén teszi ezt, akkor alapvetően jóra és rosszra osztja fel a társadalom jelenségeit és egyedeit.

A rosszak többnyire bűnösök is. 

A bűnösöket pedig illik móresre tanítani, vagyis rosszat tenni velük. Ezt a szokást igazságosságnak nevezzük.

Az igazságosan büntetők, akik ezt a szokást gyakorolják, azonban csak annyival vannak különb helyzetben a “rosszaknál”, hogy éppen az övék a hatalom. 

És a hatalom eldönti ki a jó, és ki a rossz. 

Így a kör  bezárul. 

Ezért kézenfekvőek a történelemben az olyan esetek, hogy egy rendszert kiszolgáló hóhér, a rendszer bukása utáni rendszerben is hóhér lesz.