Az élet értelméről

Ha két zulu találkozik Afrikában, az egyik azt mondja:

–        Látlak. Életben vagy még?

–        Igen – válaszol a másik –, még itt vagyok. És te?

–        Én is életben vagyok még.”                                                                     (Hellinger)

Aki közel van a természethez, az közel van az Élethez is. Minél gépiesebb a világ, annál nehezebb látni egymást. Az illúziókat az illúziók táplálják. Látni a másikat azt jelenti, hogy része van az életemben, mert része van az Életben. Mindannyian az Életben vagyunk, de ezt nehéz észrevenni, ha az élet csak túlélés. Aki túlél, az a halált éli. Aki valóban él, abban az Élet él. Az élet értelme: az Élet maga. A kisbetűs élet: az egó túlélési vágya, az idő uralma alatt áll, a halálhoz viszonyítva van értelme csak.  A nagybetűs Élet: önmagában teljes, időtlen  itt és most. A halál értelmetlennek tűnik, de a legtöbbeket ez készteti, arra, hogy az élet értelmet keressék. A keresés ott ér véget, ahol az életben rátalálnunk az Életre. 

A végről

„Két halálraítélt küzd egymással a sír szélén halált megvető bátorsággal. A győztesnek dupla sírhely jár.” (Hellinger)

Az élet legtöbbször abból áll, hogy csatázunk. Harcolunk a szülőkkel, munkatársakkal, vezetőkkel, házastárssal, és így tovább. Szeretjük, ha igazunk van. Az életünknél és a boldogságunknál is fontosabb, hogy „igazunk” legyen. Az sem érdekel, ha belehalunk, csak győzzünk. És ha győzünk, mit nyerünk valójában? Hosszú távon semmit. Mert maghalunk mi is, és a másik is. Ha azt hiszem, gazdagabb leszek a győzelemtől, tévedek. Minden halottnak egy sírja van, nem fekhet két sírba senki. Egy életünk van. Mi döntjük el, mire használjuk.